Gyerekkorunktól azt halljuk, hogy a kitartás a legnagyobb erény. „Ne add fel!”, „Csak az győz, aki végigmegy az úton!”, „A siker azoké, akik nem hátrálnak meg.” Ezek a mondatok annyira beivódnak, hogy felnőttként is szégyennek érezzük, ha valamit nem viszünk végig.
És emiatt ha egy célról, munkáról, kapcsolatról, vagy akár egy álomról kiderül, hogy már nem a miénk, néha akkor is görcsösen ragaszkodunk hozzá tovább, és véres verejtékkel dolgozunk valamin, amit igazából nem is akarunk.
Pedig a fejlődés néha pontosan az ellenkezőjét jelenti: hogy felismerjük, rossz irányba tartunk. És van bátorságunk visszafordulni.
Olvass még a témában
Ma már ezt könnyen mondom, pedig én is a saját káromon és nagyon nehezen tanultam meg, hogy ez a döntés néha sokkal több erőt igényel, mint továbbmenni. Kiléptem már olyan munkahelyről, amit kívülről nézve sokan „ígéretesnek” mondtak. Jó fizetés, fejlődési lehetőség, stabil háttér – minden, amit a társadalom sikernek hív. Csak éppen közben napról napra távolabb kerültem önmagamtól.
