Reggelente nehezen keltem fel, és egyre gyakrabban éreztem, hogy ez az út nem az enyém. Amikor otthagytam, sokan nem értették. „Egy rosszabbul fizető állásért?” – kérdezték. Igen. De abban a döntésben először éreztem, hogy nem valaki más életét élem, hanem a sajátomat.
Aztán ott volt a házasságom. Hosszú ideig hittem, hogy a kitartás majd mindent megold. Hogy elég, ha dolgozunk rajta, ha tűrünk, ha újra és újra próbáljuk. És valóban: egy ideig működött is. De volt egy pont, amikor megértettem, hogy ez a kapcsolat már nem visz előre, csak körbe. És én egyre inkább elvesztem benne.
Akkor tanultam meg igazán, hogy a „feladás” nem ugyanaz, mint a „kudarc”. Van, hogy továbblépni éppen azt jelenti, hogy elengedjük azt, amihez görcsösen ragaszkodunk, és visszafordulunk.
Olvass még a témában
„A bankból mindig elviszek egy tollat” – Mi az a pitiáner dolog, amivel „lázadsz”?
Biztos-siker ajándékötletek azoknak, akiknek mindenük megvan
Megfázás ellen és a rosszkedv elűzésére – 8 illóolaj, amire szükséged van ősszel
„A gyerekeim szívből utálják egymást” – Történetek a testvéri szeretet hiányáról
A társadalom viszont nem erre van berendezkedve. A „visszafordulás” szinte tiltott szó. Ha valamit nem fejezünk be, azt gyengeségnek tartják. Mintha csak egyféle út létezne: előre. Mintha a boldogság, az önazonosság és a siker mindig ugyanabba az irányba vezetnének.
