Miért nem elég „csak letenni a telefont”?
Érdekes módon minél több jutalom ér minket, annál kevésbé érezzük őket különlegesnek. A dopaminrendszer alkalmazkodik. Ami tegnap még izgalmas volt, ma már alap. Ez az adaptáció az oka annak is, hogy folyamatosan növeljük az inger küszöbét, több tartalom, gyorsabb vágások, erősebb impulzusok. Közben pedig egyre nehezebben élvezzük a csendet, az unalmat, a semmittevést. Pedig épp ezek azok az állapotok, amelyekben a kreativitás és az önreflexió megszülethetne.
A „jutalomfüggőség” tehát nem klasszikus értelemben vett függőség, hanem egy kulturálisan megerősített működésmód. Nem egyéni gyengeség, hanem rendszerszintű jelenség.
Olyan környezetben élünk, amely a figyelmünkből profitál, és ezért folyamatosan versenyez érte.
A kérdés nem az, hogy teljesen ki tudunk-e lépni ebből, hanem az, hogy tudatosítani tudjuk-e a működését. Felismerjük-e, mikor választjuk a könnyű jutalmat a valódi érték helyett? Olvass még a témában
