Véleménycikk: Schuszter Borka
Sokáig azt hittem, hogy valami baj van velem. Valahányszor egy kolléganőm megkapott egy fontos munkát, egy barátnőm elért valamit, amire régóta vágyott, vagy egyszerűen csak azt láttam valakinél, hogy elért egy célt az életében, két érzés jelent meg bennem egyszerre. Az egyik teljesen őszinte volt: büszke voltam rá, örültem neki, gratuláltam. A másik viszont rögtön megérkezett mellé: ez miért nem nekem sikerült?
Én miért nem tartok még itt?
Utáltam ezt az érzést. Gyűlölök más nőkre féltékeny lenni. Alantasnak, kicsinyesnek érzem, ráadásul teljesen szembemegy azzal, amiben hiszek. Nem gondolom, hogy a nőknek egymás ellen kellene versenyezniük. Nem szeretném kisebbnek látni más sikerét csak azért, mert nekem éppen nem sikerült valami.
És mégis ott volt bennem. Olvass még a témában
Nem arról volt szó, hogy nem is az ő sikerüknek nem tudtam örülni. De az örömömet megkeserítette a saját csalódottságom.
Nemrég erről hosszabban beszélgettem a pszichológusommal. Elmondtam neki azt is, hogy persze, elviekben pontosan tudom: a siker nem egy tányér alma, amiből ha valaki már kivett egyet, nekem csak kevesebb marad. Attól, hogy egy másik nő előrébb jut, nekem nem lesz kevesebb lehetőségem. Attól, hogy ő jó valamiben, én nem lettem rosszabb. Ezt fejben tökéletesen értem.
Csak az érzések nem mindig kérnek engedélyt a racionalitástól.
A pszichológusom ekkor hívta fel a figyelmemet valamire, ami azóta is sokszor eszembe jut: lehet, hogy ez a teljesítménykényszer, ez az állandó késztetés arra, hogy mások sikerében is a saját kudarcomat lássam, valójában nem is az én értékrendem.
Ez először furcsán hangzott. Hiszen én érzem. Aztán rájöttem, hogy éppen ezért gyűlölöm annyira. Mert nem egyezik azzal, ahogy én szeretnék gondolkodni.
Lehet, hogy ez nem a saját értékrendem, hanem egy régi, gyerekkoromból hozott sablon. Egy belém ültetett mérce, amely szerint mindenben nekem kell a legjobbnak lennem, különben csalódást okozok. Nem feltétlenül azért, mert az adott dolog érdekelt. Nem feltétlenül azért, mert szerettem volna csinálni. Egyszerűen csak azért, mert ha valaki más képes rá, akkor én miért nem?
Ez egészen abszurd helyzeteket tud teremteni
Valaki elér valamit egy olyan területen, ami korábban soha nem érdekelt. Soha nem próbáltam ki, soha nem dolgoztam érte, talán eszembe sem jutott, hogy akarom, esetleg még most is biztos vagyok benne, hogy én nem szeretnék ezzel foglalkozni. Mégis megszólal bennem a hang: Neki sikerült. Neked miért nem?
Mintha az élet egyetlen hatalmas verseny lenne, amelyen mindenki ugyanazon a pályán fut, és mindenki eredménye az én helyezésemet is meghatározná.
Pedig nem.
Sokáig tartott megértenem, hogy attól, hogy valaki más gyorsabban fut, én még nem vagyok lemaradva. Lehet, hogy egészen másik versenyen vagyok. Vagy talán nincs is verseny. A legnehezebb mégis az volt, hogy különválasszam egymástól a gondolatot és az értékrendemet.
Amikor ma megjelenik bennem a keserűség egy másik nő sikere mellett, már valamivel könnyebben mondom magamnak: ez most egy régi hang. Nem kell szégyellnem, hogy megszólalt. De nem kell elhinnem sem.
Még mindig gyakorlom
Van, hogy előbb jön a reflex, és csak később tudom utolérni magam. De egyre gyakrabban sikerül megállnom annál a pontnál, ahol régen elkezdődött volna az összehasonlítás.
Tudom, hogy az én sikerem pedig ettől még ugyanott vár rám, ahol hagytam. Nem lett értéktelenebb, nem vették el tőlem, és főleg nem kell gyorsabban megszereznem csak azért, mert valaki más már elért valamit. Nem ugyanazon a pályán futunk, és ez így van rendben.
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
