Véleménycikk: Schuszter Borka
Felnőttként kezdtem el újra rajzolni. Nem azért, mert különösebb terveim voltak vele. Nem azért, mert karriert akartam építeni. Egyszerűen csak egy nap vettem egy vázlatfüzetet, néhány ceruzát, és elkezdtem firkálni, mint régen, gyerekkoromban.
Az első rajzaim nem voltak különösebben jók. Sőt, őszintén szólva némelyik kifejezetten rossz volt. Látszott, hogy kiesett jó néhány év gyakorlat. De nem érdekelt.
Valami olyasmit találtam meg a rajzolásban, amit nagyon régóta hiányoltam az életemből. Azt az érzést, amikor teljesen megszűnik az idő. Amikor leülök az asztalhoz este nyolckor, és egyszer csak azt veszem észre, hogy éjfél van. Amikor nem a bevásárlólistán jár az agyam, nem a munkán, nem a határidőkön, nem azon, hogy mi lesz jövő héten vagy jövő hónapban. Csak a vonalakon. A fényeken, az árnyékokon. Olvass még a témában
Ezt az egy mondatot sosem szabad kimondani egy gyereknek, még viccből sem
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
3 dolog, amit minden iskolareggelen megteszek, hogy mindenkinek jobb legyen a napja
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
