A szakításokat sokszor úgy képzeljük el, mint egy tiszta törést. Mintha egyik napról a másikra lezárulna valami, ami addig az életünk természetes része volt. A valóság azonban ritkán ilyen egyértelmű. A kapcsolat véget ér, de az érzések vagy legalábbis az érzések emléke, még jó ideig velünk marad.
Az első napokban sokan automatikusan azt gondolják, hogy a másik ember hiányzik. A beszélgetések, a közös programok és az, hogy valaki mindig ott volt a mindennapokban. De van egy kevésbé romantikus, mégis nagyon valós oka annak, miért olyan nehéz elengedni egy kapcsolatot, ez pedig az agyunk.
Amikor a kapcsolat jutalmazó rendszerré válik
Egy kapcsolat során nemcsak érzelmileg kötődünk valakihez. Az agyunk is hozzászokik azokhoz az apró jutalmakhoz, amelyeket egy kapcsolat ad. Egy üzenetváltás, egy találkozó, egy figyelmes mondat, mind olyan pillanatok, amelyek apró dopaminlöketet adnak, és idővel szinte észrevétlenül a mindennapjaink részévé válnak. Olvass még a témában
„A házasságomnak vége volt, mielőtt elkezdődött” – Mi történt, amikor rájöttél, hogy nem olyan ember, mint akihez hozzámentél?
Szégyellem, de titkolom a párom elől, hogy néha még mindig rágyújtok
Nézz a szemembe és ismételd utánam: Nem lehet minden nyár életünk legjobb nyara!
„Megbocsátottam, de hiba volt” – A különbség a jó és a rossz félrelépő között
A dopamin az a vegyület az agyban, amely a jutalom, az öröm és a motiváció érzéséhez kapcsolódik. Idővel ez teljesen természetessé válik. Hozzászokunk ahhoz, hogy valaki ír, hogy érdeklődik irántunk, és ahhoz az érzéshez is, hogy fontosak vagyunk valakinek. Aztán egyszer csak mindez megszűnik.
Ilyenkor nemcsak a másik ember hiányzik, hanem az a folyamatos jutalmazó érzés is, amely addig észrevétlenül jelen volt az életünkben.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
