A szakításokat sokszor úgy képzeljük el, mint egy tiszta törést. Mintha egyik napról a másikra lezárulna valami, ami addig az életünk természetes része volt. A valóság azonban ritkán ilyen egyértelmű. A kapcsolat véget ér, de az érzések vagy legalábbis az érzések emléke, még jó ideig velünk marad.
Az első napokban sokan automatikusan azt gondolják, hogy a másik ember hiányzik. A beszélgetések, a közös programok és az, hogy valaki mindig ott volt a mindennapokban. De van egy kevésbé romantikus, mégis nagyon valós oka annak, miért olyan nehéz elengedni egy kapcsolatot, ez pedig az agyunk.
Amikor a kapcsolat jutalmazó rendszerré válik
Egy kapcsolat során nemcsak érzelmileg kötődünk valakihez. Az agyunk is hozzászokik azokhoz az apró jutalmakhoz, amelyeket egy kapcsolat ad. Egy üzenetváltás, egy találkozó, egy figyelmes mondat, mind olyan pillanatok, amelyek apró dopaminlöketet adnak, és idővel szinte észrevétlenül a mindennapjaink részévé válnak. Olvass még a témában
Régen nagy kritikus voltam – ma már az se érdekelne, ha valaki pizsamában jönne szembe
„Abszolút figyelmen kívül hagyta minden kérésem” – Ha már háromszor kértél valamit a pasidtól hiába, akkor sajnos nem törődik veled
Így tanultam meg végre a 30-as éveimre egyedül lenni
10 év egyetlen csekken: amikor a lányod születésnapján egy hivatalos levél kérdezi meg tőled, hogy mi legyen a jövővel
A dopamin az a vegyület az agyban, amely a jutalom, az öröm és a motiváció érzéséhez kapcsolódik. Idővel ez teljesen természetessé válik. Hozzászokunk ahhoz, hogy valaki ír, hogy érdeklődik irántunk, és ahhoz az érzéshez is, hogy fontosak vagyunk valakinek. Aztán egyszer csak mindez megszűnik.
Ilyenkor nemcsak a másik ember hiányzik, hanem az a folyamatos jutalmazó érzés is, amely addig észrevétlenül jelen volt az életünkben.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
