A fogalmat Dr. Rami Kaminski pszichiáter alkotta meg, aki „otrovert” néven írta le ezt a különleges személyiségtípust. Szerinte az otrovertáltak védettek attól az ösztöntől, hogy automatikusan ráhangolódjanak a környezetükre érzelmileg, inkább az eredetiség és az érzelmi függetlenség jellemzi őket.
Az otrovert egy olyan ritka személyiségtípus, ami valahol az extrovertált és introvertált között helyezkedik el, de nem az „éppen középen” személyiségtípus. Az otrovertáltak ugyanis egyszerre vonzódnak a társasághoz és az elvonuláshoz, mégis egyik végletben sem érzik maradéktalanul otthon magukat. Ők azok, akik kíváncsi megfigyelőként vannak jelen: nem feltétlenül kerülik a nyüzsgést, de nem is élik meg éltető erőként a tömeget. Inkább elemzik, figyelik a történéseket és a dolgok mögé próbálnak látni.
Hogy ebben mennyire magamra ismertem! Nem vagyok tipikus introvertált, hiszen előfordul, hogy rám tör a bulizhatnék, az állandó mehetnék – mégis, amikor legutóbb 14 000 emberrel voltam ott egy koncerten, tökéletesen képtelen voltam jól érezni magamat. Ugyanakkor folyamatosan kutatom, mi zajlik mások fejében, miért reagálnak úgy, ahogy – emiatt gyakran kevésbé nyitottnak tűnök, pedig csak megfigyelek, elemzek. Olvass még a témában
Nem leszek népszerű, de kimondom: nem mindenki érdemel második esélyt
Te is érzed ezt a belső lassulást? Idén ősszel még határozottabb rajzolom a saját határaimat
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
„Azt hittem, ő a legjobb barátnőm” – barátságok, amikről kiderült, hogy egyoldalúak voltak
Íme, 5 ritka jel, ami arra utalhat, hogy te is otrovertált vagy
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






