Véleménycikk: Schuszter Borka
Sőt, néha pont tőlük tanuljuk a legfontosabb leckéket. Elvégre mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.
1. Nem mindenki gondolja túl ennyire – és lehet, hogy ebben nekik van igazuk
Mindig lenyűgözött, amikor valaki minden különösebb kétség nélkül belevág valamibe. Pályázik egy munkára, megkeres egy lehetőséget, kiáll a véleménye mellett, vagy egyszerűen csak kijelenti: „ezt meg tudom csinálni”.
Közben én sokszor még akkor is keresem a hibákat magamban, amikor valójában már készen állok valamire. Olvass még a témában
Találkoztam olyan emberekkel, akik szerintem szakmailag nem voltak különösebben kiemelkedők, mégis sokkal messzebbre jutottak, mint náluk tehetségesebb emberek. Sokáig bosszantott ez. Aztán rájöttem, hogy volt valamijük, ami nekem kevésbé: hittek magukban.
Nem feltétlenül azért voltak sikeresek, mert jobbak voltak nálam. Hanem mert nem töltöttek órákat azzal, hogy megkérdőjelezzék, vajon elég jók-e.
Ha valaki, akit nem tartok különösebben okosnak vagy tehetségesnek, mégis magabiztosan vállalja magát, akkor talán nekem sem kellene minden egyes lépés előtt bizonyítékot keresnem arra, hogy jogosan vagyok ott, ahol vagyok.
2. Néha meg kell tanulni nemet mondani
Vannak emberek, akiknek elképesztő képességük van ahhoz, hogy a saját érdekeiket képviseljék. Elsőre ez sokszor önzésnek tűnik – és nyilván mindannyian ismerünk is olyanokat, akiknél pontosan erről is van szó: önzésről.
Miért nem segít? Miért nem vállal még egy feladatot? Miért mondja ki ilyen könnyedén, hogy neki ez nem fér bele?
De ha önzővé nem is kell válnunk, elleshetjük ezektől az emberektől, hogyan érvényesítsük a saját határainkat.
Mi, akik hajlamosak vagyunk mindenkinek megfelelni, gyakran azt hisszük, hogy a kedvesség azt jelenti, mindig rendelkezésre állunk. Pedig lehet úgy is segítőkésznek lenni, hogy közben nem hagyjuk teljesen figyelmen kívül a saját szükségleteinket.
Nem minden „nem” önzés. Némelyiknek nagyon is helye van.
3. A láthatóság is fontos
Régebben azt gondoltam, hogy elég jól dolgozni. Ha valaki értékes munkát végez, azt majd észreveszik.
Hát, mint kiderült, nem mindig veszik észre. Viszont aki hangosabb, az másoknak is feltűnik.
Ezt leginkább olyan emberektől tanultam meg, akik szerintem túl sokat beszéltek magukról. Akik minden apró eredményüket megosztották, akik gond nélkül elmondták, miben jók, és akik sosem hagyták, hogy a környezetük elfelejtse, mit tettek le az asztalra.
Elsőre ez irritáló lehet.
De közben van benne valami, amit érdemes ellesni. Attól, hogy valaki csendben dolgozik, még nem biztos, hogy automatikusan megkapja az elismerést. Néha nekünk is fel kell vállalnunk a saját eredményeinket.
Ez nem feltétlenül dicsekvés. Lehet egyszerűen annak az elfogadása, hogy amit csinálunk, annak értéke van.
4. Nem kell mindenkinek szeretnie
Talán ezt tanultam meg a legnehezebben.
Vannak emberek, akik egyszerűen nem akarnak mindenkinek megfelelni. Nem magyarázkodnak állandóan, nem próbálják mindenáron elérni, hogy mindenki kedvelje őket.
Sokáig ezt puszta arroganciának láttam.
Ma már inkább azt látom benne, hogy van egyfajta szabadság abban, amikor valaki elfogadja: nem lehet mindenki számára szimpatikus.
Persze nem mindegy, hogyan bánunk másokkal. Az empátia és a tisztelet fontos. De közben lehetetlen úgy élni, hogy minden egyes ember véleményét folyamatosan próbáljuk kontrollálni. És ez is egy fontos tapasztalás.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
