Fiatal kutyafajtának számít
Elsőként hivatalosan 1899-ben ismerték el ezt a fajtát, az adott kutyát pedig Bennek hívták.
Ebből kifolyólag lehet sejteni, hogy egy alapjáraton nem túl régi fajtáról beszélünk, noha egyes források már korábban is hivatkoztak a labradorokra.
Mégis, a mai formában ismert fajta mindössze 120 éves! Olvass még a témában
Hihetetlen: ez az érzékszervünk a legaktívabb halálunk utolsó óráiban
Ezek a csillagjegyek igazi grincsnek születtek – Így nem fogjátok tönkretenni a karácsonyt!
Ha így veszed a levegőt, csökkented a vérnyomásod és lenyugtatod magad
„Amikor a jelenben élsz, akkor nemcsak létezel, hanem valóban élsz” – 7 lecke a Dalai Lámától
Korábban egyébként St. John’s vízikutyaként emlegették: ez az eb nagyon hasonlít a labradorra, és különféle vízi sportoknál alkalmazták Kanadában, de hivatalos fajtaként nem volt elismerve.
Emiatt 1980 óta úgy tartják, hogy a klasszikus St. John’s vízikutya fajta már kihalt.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






