Amikor az életünkben olyan változás következik be, mint a költözés, mindig bennünk van egy kis bizonytalanság. Tartunk az újtól, sajnáljuk a régit. Velem is így volt ez, amikor vidékre költöztünk.
A gyerekkoromat Budapest II. kerületében töltöttem, ami csodás volt. Olyan volt, mintha egy vidéki kisvárosban vagy faluban laktunk volna. Télen volt, hova menni szánkózni, autó is alig járt az utcánkban, nyáron lehetett bicajozni, mindenkit ismertünk. A férjem ezzel szemben belvárosi gyerek volt. A főváros szívében, az V. kerületben nőtt fel, ahol egy karnyújtásnyira volt minden. A Dunakorzón tanult biciklizni, és a Váci utcában laktak. Szóval ő teljesen máshoz volt hozzászokva, mint én. Pont ezért törekedtünk egy mindkettőnk számára elfogadható megoldásra az első lakásunk kiválasztásakor.
A XII. kerületben laktunk albérletben, majd jött a XI. kerület. Mindkettő nagyon jó volt, zöld területekkel, minden közel volt, pillanatok alatt elérhető volt egy mozi, színház, vagy bevásárlóközpont.