Gyerekünk lesz, költöznünk kéne!
Amikor kiderült, hogy kisbabánk lesz, az volt az első gondolatom, hogy kicsi a lakás, hogy fogunk itt boldogulni! Persze nem volt lehetőségünk azonnal váltani, azt sem tudtuk, hogy hova mennénk szívesen. Abban azonban egyetértettünk, hogy egy tetőtéri lakásban, ahol nincs tárolónk, nincs lift, szóval az egész kicsit hippis, nem igazán lehet kényelmesen ellenni egy gyerekkel.
Ennek ellenére ebbe a lakásba tértünk haza a kórházból, és még fél évig maradtunk (babakocsi fel-le a lépcsőn… huhh). Ez a fél év kellett ahhoz, hogy megtaláljuk azt a Budapest melletti várost, ami mindkettőnknek tetszett, elfogadhatóak voltak az ingatlanárak, és el tudtuk itt képzelni a további életünket.
Körbenéztünk ovi, bölcsi, iskola tekintetében, gyerekfoglalkozások, bevásárlási lehetőségek. Mindent rendben találtunk, így elhatároztuk, hogy költözünk.
Ennek ellenére ebbe a lakásba tértünk haza a kórházból, és még fél évig maradtunk (babakocsi fel-le a lépcsőn… huhh). Ez a fél év kellett ahhoz, hogy megtaláljuk azt a Budapest melletti várost, ami mindkettőnknek tetszett, elfogadhatóak voltak az ingatlanárak, és el tudtuk itt képzelni a további életünket.
Körbenéztünk ovi, bölcsi, iskola tekintetében, gyerekfoglalkozások, bevásárlási lehetőségek. Mindent rendben találtunk, így elhatároztuk, hogy költözünk.
A „gyüttmaradtak”
Hitelfelvétel, mindenféle papírok, ügyvéd és közjegyző után elkezdődhetett a költözködés az új otthonunkba. Egy ikerház fele lett a miénk. Úgy éreztük, megütöttük a főnyereményt, mert a szomszédaink nagyon jó emberek voltak, hamar barátsággá alakult a szomszédi viszony. A helyiek „gyüttmaradtnak” hívnak minden idegen beköltözőt, akikből amúgy mára több van, mint helyiből. Szóval mi, „gyüttmaradtak” megpróbáltunk beilleszkedni a közösségbe, ami nem ment simán.
Amikor kimozdultunk otthonról, valahogy mindig éreztem a hátamban azokat a szúrós pillantásokat, ami az idegeneknek járt.
Sokáig így volt ez, nem is tudom, hány évig. A hozzánk közel álló emberek rövid idő alatt elfogadtak, de mások – mintha csak látták volna rajtunk, hogy pestiek vagyunk – általában kinéztek bennünket, sőt, összesúgtak a hátunk mögött. Több évbe telt, mire minket is kezdtek helyinek tekinteni. Igaz, hogy itt nem ismer mindenki mindenkit, de vannak tágabb lakóközösségek, akik szeretnek együtt lenni.
Hamarosan minket is meghívtak ide-oda, a családunknak lettek nagyon jó barátai. A kislányunk ovistársainak szüleivel a mai napig a legjobb barátságban vagyunk. A pesti barátaink viszont elmaradoztak mellőlünk. Az életünk más irányt vett, és már nehezen tudunk összehozni találkákat (főleg most). Így az örömbe némi üröm is vegyül. Marad a telefon és a ritka személyes találkozás.
Amikor kimozdultunk otthonról, valahogy mindig éreztem a hátamban azokat a szúrós pillantásokat, ami az idegeneknek járt.
Sokáig így volt ez, nem is tudom, hány évig. A hozzánk közel álló emberek rövid idő alatt elfogadtak, de mások – mintha csak látták volna rajtunk, hogy pestiek vagyunk – általában kinéztek bennünket, sőt, összesúgtak a hátunk mögött. Több évbe telt, mire minket is kezdtek helyinek tekinteni. Igaz, hogy itt nem ismer mindenki mindenkit, de vannak tágabb lakóközösségek, akik szeretnek együtt lenni.
Hamarosan minket is meghívtak ide-oda, a családunknak lettek nagyon jó barátai. A kislányunk ovistársainak szüleivel a mai napig a legjobb barátságban vagyunk. A pesti barátaink viszont elmaradoztak mellőlünk. Az életünk más irányt vett, és már nehezen tudunk összehozni találkákat (főleg most). Így az örömbe némi üröm is vegyül. Marad a telefon és a ritka személyes találkozás.
Olvass még a témában
Lelassult az élet
A lelassulás mindenképp nagy változás volt számunkra. A folyton zsizsgő, pörgős városi élet után, itt még arra is volt lehetőségünk, hogy egy komplett kertet gondozzunk. Ehhez nem voltunk hozzászokva – főleg a férjem nem. Sokat tanultunk fákról, más növényekről. Még saját fűszerkertem is lett, meg eper. Magaságyásban.
Figyeljük, ahogy az évszakok változása hat a növényekre, csodáljuk a körülöttünk lévő élővilágot, a Duna közelsége pedig mindig feltölt.
Van idő megállni egy pillanatra, jó szóval tartani egymást az utcán, mosolyogni, köszönni, ha szembe jönnek. Van lehetőség fellélegezni, beszívni a friss levegőt és azt mondani, jó, hogy élek. Tudunk végre lassítani, nem rohanni (na jó, csak néha), egyszerűen élni. Utólag visszatekintve a lehető legjobb döntést hoztuk azzal, hogy kimaradunk a főváros nyüzsgéséből.
Figyeljük, ahogy az évszakok változása hat a növényekre, csodáljuk a körülöttünk lévő élővilágot, a Duna közelsége pedig mindig feltölt.
Van idő megállni egy pillanatra, jó szóval tartani egymást az utcán, mosolyogni, köszönni, ha szembe jönnek. Van lehetőség fellélegezni, beszívni a friss levegőt és azt mondani, jó, hogy élek. Tudunk végre lassítani, nem rohanni (na jó, csak néha), egyszerűen élni. Utólag visszatekintve a lehető legjobb döntést hoztuk azzal, hogy kimaradunk a főváros nyüzsgéséből.
