Vidékre költöztem, és így változott meg tőle az életem

Vidékre költöztem, és így változott meg tőle az életem

Címlap / Életmód / Család / Vidékre költöztem, és így változott meg tőle az életem

A gyerekkoromat Budapest II. kerületében töltöttem, ami csodás volt. Olyan volt, mintha egy vidéki kisvárosban vagy faluban laktunk volna. Télen volt, hova menni szánkózni, autó is alig járt az utcánkban, nyáron lehetett bicajozni, mindenkit ismertünk. A férjem ezzel szemben belvárosi gyerek volt. A főváros szívében, az V. kerületben nőtt fel, ahol egy karnyújtásnyira volt minden. A Dunakorzón tanult biciklizni, és a Váci utcában laktak. Szóval ő teljesen máshoz volt hozzászokva, mint én. Pont ezért törekedtünk egy mindkettőnk számára elfogadható megoldásra az első lakásunk kiválasztásakor.

A XII. kerületben laktunk albérletben, majd jött a XI. kerület. Mindkettő nagyon jó volt, zöld területekkel, minden közel volt, pillanatok alatt elérhető volt egy mozi, színház, vagy bevásárlóközpont.  

Gyerekünk lesz, költöznünk kéne!

Amikor kiderült, hogy kisbabánk lesz, az volt az első gondolatom, hogy kicsi a lakás, hogy fogunk itt boldogulni! Persze nem volt lehetőségünk azonnal váltani, azt sem tudtuk, hogy hova mennénk szívesen. Abban azonban egyetértettünk, hogy egy tetőtéri lakásban, ahol nincs tárolónk, nincs lift, szóval az egész kicsit hippis, nem igazán lehet kényelmesen ellenni egy gyerekkel.

Ennek ellenére ebbe a lakásba tértünk haza a kórházból, és még fél évig maradtunk (babakocsi fel-le a lépcsőn… huhh). Ez a fél év kellett ahhoz, hogy megtaláljuk azt a Budapest melletti várost, ami mindkettőnknek tetszett, elfogadhatóak voltak az ingatlanárak, és el tudtuk itt képzelni a további életünket.

Körbenéztünk ovi, bölcsi, iskola tekintetében, gyerekfoglalkozások, bevásárlási lehetőségek. Mindent rendben találtunk, így elhatároztuk, hogy költözünk.

A „gyüttmaradtak”

Hitelfelvétel, mindenféle papírok, ügyvéd és közjegyző után elkezdődhetett a költözködés az új otthonunkba. Egy ikerház fele lett a miénk. Úgy éreztük, megütöttük a főnyereményt, mert a szomszédaink nagyon jó emberek voltak, hamar barátsággá alakult a szomszédi viszony. A helyiek „gyüttmaradtnak” hívnak minden idegen beköltözőt, akikből amúgy mára több van, mint helyiből. Szóval mi, „gyüttmaradtak” megpróbáltunk beilleszkedni a közösségbe, ami nem ment simán. 

Amikor kimozdultunk otthonról, valahogy mindig éreztem a hátamban azokat a szúrós pillantásokat, ami az idegeneknek járt.

Sokáig így volt ez, nem is tudom, hány évig. A hozzánk közel álló emberek rövid idő alatt elfogadtak, de mások – mintha csak látták volna rajtunk, hogy pestiek vagyunk – általában kinéztek bennünket, sőt, összesúgtak a hátunk mögött. Több évbe telt, mire minket is kezdtek helyinek tekinteni. Igaz, hogy itt nem ismer mindenki mindenkit, de vannak tágabb lakóközösségek, akik szeretnek együtt lenni.

Oldalak: 1 2

2 hozzászólás

  • Csillagvirág
    2020.11.24., 17:23

    Jó a cikk. Én is nyüzsgő kerületből költöztem külső kerületbe, ahol kertes házak és a természet nyugalma van.

    Válasz
  • Babamanó
    2020.11.24., 19:50

    Melyik településre költöztetek? (cikk írótól kérdezem 🙂 )

    Válasz

Írj egy hozzászólást