Jelenet
A menyasszony a nővérem volt és éppen a templom előtt várakoztunk a bevonulás jelére, amikor hangos fékcsikorgással megállt egy autó, kilépett belőle Zsolti – az első szerelme, akit évek óta nem látott – és lihegve a lábai elé vetette magát egy gyűrűvel. Azt habogta, hogy még mindig szereti és szűkölve könyörgött, hogy ne menjen be a templomba, hanem szökjön meg vele.
Amíg esedezett, én gyorsan intettem az öcsémnek és nagybátyámnak, akik finoman, de hatékonyan elvonszolták Zsoltit. Apám és nővérem vettek egy nagy levegőt és úgy vonultak be, mintha mi sem történt volna, leborultam a nyugalmuk előtt.
