Amikor apám sokadjára szégyenített meg egy családi összejövetelen – amin anyán jót nevetett -, felálltam és közöltem, hogy részemről ennyi volt, életem hátralevő részében nem kívánok találkozni velük. (Sosem hívtak utána egyébként). A temetésükre sem mentem el és semmi, de semmi lelkiismeret-furdalásom nincs. Magamat sajnálom, amiért miattuk szörnyű dolgokon kellett keresztülmennem gyerekként és életem végéig járhatok terápiára, hogy egy valamilyen szinten normális életet élhessek.