Mi tehát a megoldás?
Az, ha nyitottan, elfogadóan, érdeklődve fordulunk adott kommunikáción belül a gyerek felé. A gyerekeknek igenis jár az osztatlan figyelem, az érdeklődés, az, hogy elénk tárhassa saját megoldásait, még akkor is, ha tudjuk, hogy ,,butaság”.
Az elfogadás nem csak szavakban, hanem testbeszédünkben is kell, hogy tükröződjön. Az is fontos, hogy nem mindig kell közbeavatkozni, amikor a gyerek hibázni készül – ugyanis csak akkor fog tanulni, ha hibázik. Egyszer ezt hallottam valahol: inkább most essen térdre százszor, és tanuljon meg felállni, mint felnőtt korában egyszer essen, de akkor nagyot.
Hihetetlen, de a gyereket nem kell mindig terelni, nevelni, nem kell megoldani helyette minden problémát, nem kell folyamatosan ellenállni a gyerek akaratának, hiszen így egyrészt nem fog tanulni – csak idomítjuk -, másrészt, amikor nagyobb lesz, nem fogja tudni közölni velünk problémáját, mert nem tanulta meg, hogyan kell, ez pedig duplán okoz szorongást.
A lényeg, hogy egy gyereknek, mire felnő, meg kell tanulnia kezelni a konfliktust, hogy biztosan álljon a lábán, és ne legyen szorongó, stresszes felnőtt.
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
