Szerető lettem, és büszke vagyok rá

Szerető lettem, és büszke vagyok rá

Címlap / Egyéb / Szerető lettem, és büszke vagyok rá

Szeretni jó. Csak úgy. Nem kérdezni. Kimondani mindent, teljes nyugalommal. Mert magáért a „szeretésért” élsz, és csak ezáltal a szeretett személyért.

Mivel szeretni valakit fontosabb, mint férfit gyarmatosítani, nem aggódsz a jövőért, megengedheted magadnak az őszinteség luxusát, mert tudod, hogy a szeretetet nem veszítheted el. Csak a férfit, ha ő nem szeret téged úgy, ahogy te őt. Persze a szeretetben a személy a legfontosabb, aki ezt a könnyed, abszolút érzést kiváltja belőled…

Nem összekeverendő  a „szerelembe vagyok szerelmes” fogalommal, hiszen az harsány, durva, émelyítő boldogságot, függőséget okoz. A „szeretésért szeretni” érzés lágyan belesimít saját létedbe, ahol a helyed van. A „szerelembe vagyok szerelmes” érzés nagyon fáj, ha fáj, míg a „szeretésért szeretni” fogalom csendes erő, hűs és megnyugtató. Nem hirtelen dopping, hanem folyamatos, áradó erőt adó.

Szerető lettem, annak legnemesebb értelmében. Puppet volt ilyen státuszban, a Házibuli című filmből jól ismert nagymama. Sosem akart többet, csak szeretni, egyet, csak egyet. Nyugalmas bölcsessége megsúgta mindenkinek a női lét reményének célját. Szeretni valakit, és teljesen mindegy, milyen minőségben… türelmesnek, elfogadónak lenni… nem beletörődőnek, hanem elfogadónak… Ahogy ő mondta: „Nem rossz néha külön élni attól, akit szeretünk. Találkozni időnként félúton, dobogó szívvel készülni a találkára, lefeküdni Dijonban egy sötét kis szállodában, vagy egy hálókocsiban éjszakázni együtt. Aztán kialvatlanul egymás kezét fogni. Te felszállsz a vonatra, ő is az övére…”

Azt hiszem, a szeretői lét legbecsülendőbb érzése a bizalom. Azt hiszem, az a normális, ha nincs lelkiismeret-furdalása ilyenkor az embernek… mert akkor nem szeret igazán… A szeretet, szerelem nem szégyellni való, sosem lehet bűn, melynek vámja a bűntudat, lelkifurdalás… Azt gondolom, sokan lépnek félre, ám keveseknek adatik meg, hogy valóban szerelmesek. Talán nevetséges, de ilyenkor még az sem számít, hogy a másik hogyan szeret… csak az számít, hogy mi jól szeressünk.

Felvetődik bennem a kérdés: egy házasságban miért nincs ilyen lágy türelem, ilyen elfogadás, ilyen tökéletes, építő bizalom… ez a házasság alapja… ezt akarja mindenki… Miért a szeretősdiben adottak ezek a felemelő, építő feltételek… 

Csak az éretlen ember kapaszkodik a másikba, veszettül, mert úgy érzi, ha eltűnik egy pillanatra a szeretett személy, megszűnik álomvilága, melyet komfortosra álmodott… Ennek a kapaszkodásnak az eredménye a sok félresikerült házasság… 

Szeretői létem apró mozaikokból áll össze… képekből, egy sziluett az ellenfényben, a fák között a Duna partján, egy elkapott tekintet, ostoba, butuska percek. Mezítláb sétálni a füvön, Holdon járást utánozni, lassan, mintha súlytalanság lenne és látni gyanakvó és kérdő tekintetét: vajon mennyire bolond ez a nő?

… felhőket bámulni, és mindenfélét beleképzelni a puha, fehér csodákba az égen, ha nincs velem… és elgondolkozni, hogy mi tartja a fehér bárányfelhőt az égen… csíkban járni az utcai szegélyeken, mint gyermekkorban… 

Rácsodálkozni a kezére a combomon. Hisz húsz évig vártam erre az érintésre. Zavarba hozni, kinevetni, és undoknak, kegyetlennek lenni, szeretve. És gyűlölve szeretni, amikor játszmázik. Látni aggódását, melyben csak sejted azt, hogy mennyire vagy fontos. Nagyon. Látni a férfibüszkeség fátylát, amin átlátsz, látsz minden fontos dolgot. A lelkeddel.

Szeretőnek lenni nem hiánypótlás. Természetes állapot. Stabil állapot. Feltéve, ha jól éljük meg ezt az érzést. Feltéve, ha van olyan ember a Föld nevű bolygón, aki ezt hozza ki belőled.

A szeretőben nincs féltékenység… sőt, tán lojális is a férfi hivatalos kapcsolatához. A szerető nem akar elvenni senkitől semmit. Csak szeretni akar. A szerető sosem birtok, vagy birtokló. Fel-fel villan benne ez az érzés, de természetellenesnek éli meg. Naivsággal viszolyog tőle. Szeretőnek lenni az álom valósága. A mesék happy end-je, amiben a féltékenység sárkányát, a lelket elszívó gonosz boszorkányt kiírtja magából a nő… Nos, ettől felemelőbb érzés kevés van. 

Az ember minden szerelme kapcsán azt gondolja, hogy már mindent tud a szerelemről… soha semmit nem fogunk megtudni róla… csak érezni melegét, ami néha megéget, látni füstjét, ahogy szétoszlik a szemünk előtt a levegőben… És így, ebből a szemszögből már teljesen mindegy, hogy feleségek, barátnők vagy szeretők vagyunk.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást