Van néhány barátom, akik bizony már napok, sőt, bevallom, néha hetek óta várnak egy-egy válaszomra. A kis piros jelzés a nevük mellett szemrehányóan tekint rám, akárhányszor a telefonomra nézek: még mindig nem írtam vissza nekik. És nem azért, mert nem számítanak nekem. Épp ellenkezőleg: nagyon fontosak az életemben, szeretem őket, törődöm velük. Csak éppen van, hogy egyszerűen nem bírok visszaírni.
Eleinte azt gondoltam, ez puszta lustaság vagy felelőtlenség a részemről, de aztán rájöttem, valami másról van szó. A jelenség neve: digitális fáradtság.
Mi az a digitális fáradtság?
A digitális fáradtság nem egy hivatalos diagnózis, de annál valósabb élmény. Lényege, hogy a folyamatos online jelenlét, a végtelen számú értesítés, üzenet és feladat olyan szinten leterheli az agyunkat, hogy egy idő után egyszerűen kifáradunk a digitális interakcióktól. Ez nem csak a munkahelyi e-mailekre vonatkozik, hanem a privát kapcsolatokra is: amikor este végre lenne egy kis időm magamra, gyakran nem érzem elég erősnek magam ahhoz, hogy megnyissam a Messenger- vagy WhatsApp-üzeneteket, és válaszoljak. Olvass még a témában
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Mi az életfeladatod? Megmutatja a születési dátumod utolsó számjegye
Pedig szeretnék. Tudom, hogy a másik jó szándékkal ír, hogy érdekli, mi van velem, hogy meg akarja osztani velem az életét.
De az üzenet megválaszolása mégis energiát igényel: odafigyelést, jelenlétet, kapcsolódást. És amikor a nap végére már minden porcikám fáradt, egyszerűbbnek tűnik bebújni a csigaházamba, és lenémítani az értesítéseket.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






