A nőket szinte lehetetlenség kiismerni, és kategorizálni sem könnyű. A feministák biztos egyből nekem esnének, miért akarok én itt kategorizálni, mikor ahány ember, annyiféle kisugárzás. Ez így is van, azonban tapasztalataim alapján, és a játék kedvéért négy típusra osztottam a nőket (a férfiakat is lehetne, de erről inkább írjon egy hölgy), aszerint, milyen összhangban van náluk a külalak, a személyiség, valamint a kisugárzás.
Az igazi bombanő, aki tisztában is van ezzel
Az ilyen nőnek minden testi adottsága megvan ahhoz, hogy bármilyen ruhát magára öltsön, de azért fontos, hogy legyen ízlése, és a személyiségének megfelelően öltözködjön. Egy gyönyörű nőnek, akinek az önbizalma is rendben van, nem kell kihívóan öltözködnie ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, sőt kifejezetten jót tesz egy kis visszafogottság.
Sajnos, mi férfiak, félünk az ilyen hölgyektől (tisztelet a kivételnek), megközelíthetetlennek érezzük őket, főleg ha erre még rá is játszanak a viselkedésükkel. Ennek a típusnak bizonyos százalékára jellemző, hogy átesik a ló túloldalára, hiúvá válik és beképzeltté, mert egész életében azt hallgatta, mennyire szép is ő.
Márpedig amint valaki arrogánssá és lekezelővé válik, egyből kikerül a bombanő kategóriából, hiszen hiányzik belőle a belső szépség, a kedvesség, a tolerancia. Nagyon fontos, hogy valaki a földön tartsa az ilyen embereket, különben a külsőségek kidomborítása és kifejezése a belső értékek fejlődésének kárára történik.
Soraimból remélhetőleg „átjött”, hogy a boldog gyermekkornak, és főleg a szülői nevelésnek hatalmas befolyása van arra, hogyan érzi magát egy felnőtt ember a bőrében, ezáltal milyen lesz a kisugárzása.
Ha egy kislányt sosem dicsér az apukája, akkor már kamaszkorban önbizalomhiány alakulhat ki nála, persze ezen még sokat finomíthatnak a kortársak (különösen a szerelmi kapcsolatok), de a szülői felelősség egyértelmű.
Ugyanilyen káros a túlrajongás: amikor egy nem túl szép kislány egész életében azt hallja a szüleitől, hogy ő a világ legjobbja, legszebbje, és sosem kap építő jellegű kritikát, és persze olyan barátokkal veszi körül magát, akik olyanok, mint a szülei, azaz nem adnak reális visszajelzést az öltözködésével és a viselkedésével kapcsolatban.
Sajnos, mi férfiak, félünk az ilyen hölgyektől (tisztelet a kivételnek), megközelíthetetlennek érezzük őket, főleg ha erre még rá is játszanak a viselkedésükkel. Ennek a típusnak bizonyos százalékára jellemző, hogy átesik a ló túloldalára, hiúvá válik és beképzeltté, mert egész életében azt hallgatta, mennyire szép is ő.
Márpedig amint valaki arrogánssá és lekezelővé válik, egyből kikerül a bombanő kategóriából, hiszen hiányzik belőle a belső szépség, a kedvesség, a tolerancia. Nagyon fontos, hogy valaki a földön tartsa az ilyen embereket, különben a külsőségek kidomborítása és kifejezése a belső értékek fejlődésének kárára történik.
Soraimból remélhetőleg „átjött”, hogy a boldog gyermekkornak, és főleg a szülői nevelésnek hatalmas befolyása van arra, hogyan érzi magát egy felnőtt ember a bőrében, ezáltal milyen lesz a kisugárzása.
Ha egy kislányt sosem dicsér az apukája, akkor már kamaszkorban önbizalomhiány alakulhat ki nála, persze ezen még sokat finomíthatnak a kortársak (különösen a szerelmi kapcsolatok), de a szülői felelősség egyértelmű.
Ugyanilyen káros a túlrajongás: amikor egy nem túl szép kislány egész életében azt hallja a szüleitől, hogy ő a világ legjobbja, legszebbje, és sosem kap építő jellegű kritikát, és persze olyan barátokkal veszi körül magát, akik olyanok, mint a szülei, azaz nem adnak reális visszajelzést az öltözködésével és a viselkedésével kapcsolatban.
