Márk ott maradt, mégsem jött velem
Az utastársak araszoltak el mellettünk a kapu felé, a hangosbemondó bemondta a végső boarding callt, és Márk akkor még mindig ott állt. Nem ment el. Csak nem szállt fel. Mintha ez a kettő valahogy külön dolog lett volna a fejében: hogy nem hagy el, csak éppen nem tart velem sehova.
Álltam a kapu előtt egyedül, a kezemben a beszállókártyámmal, és először éreztem úgy, hogy a magány nem ugyanaz, mint az egyedüllét.
Egyedül érkeztem meg Lisszabonba
Végül felszálltam. Nem tudom, miért. Talán azért, mert már órák óta úton voltam, talán mert dühös voltam, talán mert valami bennem azt súgta, hogy ha most visszafordulok, sosem tudom meg, mi lett volna, ha egyedül csinálom végig. A gép felszállt, én pedig az ablakon néztem, ahogy eltűnik alattam Budapest, és nem sírtam, csak ültem ott furcsán üresen, mint aki elfelejtett érezni valamit, amit érezni kellett volna.
Lisszabonban egyedül sétáltam be abba az étterembe az Alfamában, amiről ő mesélt annyit. A pincér megkérdezte, hányan leszünk, és én azt mondtam, csak egy. Furcsa volt kimondani. Ettem egy tál bacalhaut, ittam hozzá egy pohár bort, és néztem a sárga villamosokat, ahogy felkúsznak a dombra, és arra gondoltam, hogy talán ez az első este az életemben, amikor tényleg csak magamért döntök valamiről. Olvass még a témában
„Amikor úgy nevet, hogy mindenki odakapja a fejét” – Mit nem bírnak a férfiak a nőkben?
Otthon ülős vagy inkább folyton menős? Így kezeld, ha a párod sokkal szociálisabb nyáron, mint te
„A feleségem sosem ismeri el, ha nem volt igaza” – A gyakori panasz, amit a férfiaktól hallok terapeutaként
„Nekünk biológiai előnyünk van a férfiakkal szemben” – Tények a nőkről, amiben a manoszférának igaza van
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
