Kezdjük ott, hogy egyáltalán nem mindegy, miként tekintünk egyes tevékenységeinkre: munkának, tehernek vagy örömforrásnak is láthatjuk ugyanazt a ténykedést. Van, akinek a főzés nyűg, míg más művészi szintre fejleszti; van, aki egész életében utált iskolába járni, más élethosszig tanul. A rendrakás amolyan semleges dolog, a legtöbb ember elpakolja a dolgait, de nem feltétlenül lát benne bármiféle spirituális feltöltődést, egyszerűen muszáj megcsinálni.
Pedig sokkal több van ebben a monotonnak tűnő cselekvésben, mint gondolnánk: kikapcsol, megnyugtat, gondolkozásra ösztönöz. Igen, bevallom, szeretek rendet tartani és rendszerezni a dolgaimat. Igazából rendet rakni nem szoktam, mert a megfelelő rendszerezésnek és az időnkénti selejtezésnek hála, soha nincs rendetlenség nálunk.
Csak akkor tudok haladni, ha rend van körülöttem
A rendrakás iránti vonzalmam az egyetem alatt alakult ki, legalábbis akkoriban fejlesztettem ki egyfajta rítusát. Mielőtt belevetettem volna magam a vizsgákra való felkészülésbe, általában sürgető kényszert éreztem, hogy rendet rakjak, takarítsak egy sort és csak ezután szedtem elő a jegyzeteimet és állítottam azokat is katonás rendbe. Azt gondoltam, biztosan nem normális, hogy még ezzel is az időt húzom, mikor már nyakamon a számonkérés, de úgy éreztem, képtelen vagyok úgy koncentrálni, ha nincs rend körülöttem. Olvass még a témában
Nos, a módszer bevált: a legrövidebb idő alatt képes voltam felkészülni, az agyam szivacsként szívta be a tudást minden rendszerező szeánsz után. Miért?
