Amióta berobbant a köztudatba a KonMari módszer, a rendrakás mintha valamiféle új hobbivá vált volna. Rendet tartani a japán rendszerezőguru munkássága előtt is kellett, csak addig házimunkának hívtuk… de vajon lehet-e ennél több, mondjuk rekreációs terápia?
Kezdjük ott, hogy egyáltalán nem mindegy, miként tekintünk egyes tevékenységeinkre: munkának, tehernek vagy örömforrásnak is láthatjuk ugyanazt a ténykedést. Van, akinek a főzés nyűg, míg más művészi szintre fejleszti; van, aki egész életében utált iskolába járni, más élethosszig tanul. A rendrakás amolyan semleges dolog, a legtöbb ember elpakolja a dolgait, de nem feltétlenül lát benne bármiféle spirituális feltöltődést, egyszerűen muszáj megcsinálni.
Pedig sokkal több van ebben a monotonnak tűnő cselekvésben, mint gondolnánk: kikapcsol, megnyugtat, gondolkozásra ösztönöz. Igen, bevallom, szeretek rendet tartani és rendszerezni a dolgaimat. Igazából rendet rakni nem szoktam, mert a megfelelő rendszerezésnek és az időnkénti selejtezésnek hála, soha nincs rendetlenség nálunk.
Csak akkor tudok haladni, ha rend van körülöttem
A rendrakás iránti vonzalmam az egyetem alatt alakult ki, legalábbis akkoriban fejlesztettem ki egyfajta rítusát. Mielőtt belevetettem volna magam a vizsgákra való felkészülésbe, általában sürgető kényszert éreztem, hogy rendet rakjak, takarítsak egy sort és csak ezután szedtem elő a jegyzeteimet és állítottam azokat is katonás rendbe. Azt gondoltam, biztosan nem normális, hogy még ezzel is az időt húzom, mikor már nyakamon a számonkérés, de úgy éreztem, képtelen vagyok úgy koncentrálni, ha nincs rend körülöttem.
Nos, a módszer bevált: a legrövidebb idő alatt képes voltam felkészülni, az agyam szivacsként szívta be a tudást minden rendszerező szeánsz után. Miért?
Mert a dolgokat helyre rakva belül is minden megtalálja a helyét. A csendben végzett monoton tevékenység közben lenyugszanak a háborgó gondolatok és felkészülünk mindarra, ami előttünk áll, ráadásul a figyelmünket sem vonja el a sok felesleges inger. A nyugodt, rendezett környezet visszahat ránk és ugyanilyen nyugodtak és kiegyensúlyozottak leszünk mi magunk is.
Egy tanulmány szerint az emberek több hibát követnek el rendetlen munkakörnyezetben.
A kutatás során hallgatókat kértek fel adatrögzítésre, melyet rendezett vagy tárgyakkal teleszórt munkaasztalnál kellett elvégezniük. A rendetlen környezetben dolgozók több hibát ejtettek. A kutatásból az is kiderült, hogy a rendezett környezet főleg az irodai munkát, a könyvelést és az olyan munkákat segíti, amely matematikai műveletek elvégzését igényli.
Természetesen személyiségfüggő, ki milyen környezetben produktív. Ismerjük „a zseni átlát a káoszon” mondást és valóban lehetséges, hogy bizonyos tevékenységekhez nem mindenki igényli a rendezettséget, de ez a cselekvés jellegének függvénye. Az alkotó tevékenység jobban elviseli a csapongó gondolatokat, a környezet sokféle ingerét, gondoljunk például a kávéházban alkotó költőkre. Igaz, van író, aki pont a kínosan rendezett íróasztalra esküszik.
Mindenesetre a rendrakás és rendszerezés folyamata nem haszontalan elfoglaltság és egyáltalán nem éri meg elspórolni a rá szánt időt. Tulajdonképpen elég egyetlen egyszer kitalálni a magunk otthoni rendszerét és annak megfelelően mindent elpakolni: onnantól fogva minden tárgynak, eszköznek meglesz a helye, tudni fogjuk, hol keressük és ha mindig ugyanoda tesszük vissza, soha nem lesz rendetlenség.
Mindennek az alapfeltétele az átláthatóság. Ha túl sok holmink van, bárhogy tologatjuk őket ide-oda, soha nem lesz rend.
A selejtezést és a rendrakást érdemes egyfajta pszichés megtisztulásként felfogni: megszabadulunk minden felesleges tárgytól, megtanuljuk azokat elengedni, néhány előkerülő régi emléknél kicsit el lehet időzni, nosztalgiázni, a régi ruhákat fel lehet próbálni és dönteni a sorsukról. Igen időigényes elfoglaltság, de maga a folyamat kreatív, felszabadító, megnyugtató és a maga módján igazi rekreáció, habár a pakolgatás során biztosan elfáradunk.
Az eredmény viszont önmagáért beszél: az otthonunk körülményei nagyban kihatnak a lelkiállapotunkra. A zsúfoltság bizonyítottan kizökkent, gátolja a koncentrálást, lehangolttá, stresszessé tesz. Ezzel szemben egy olyan környezet, amely átlátható, szellős és mindennek megvan benne a maga helye, önbizalmat ad, koncentrálttá tesz és minden alkalommal örömet okoz, amikor reggel felébredünk vagy ha fáradtan hazaérünk.