A repülés stresszel jár, hiszen be kell pakolni, korán kell kelni, időben ki kell jutni a reptérre, majd órákat tölteni a levegőben összezsúfolva egy csomó más emberrel. Ez sokakból a legrosszabbat hozza ki, a légiszemélyzetet pedig az alábbi dolgok idegesítik a legjobban.
VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben
1/10 Bökdösés
Ami engem légiutas-kísérőként egyből kiidegel, az az, amikor egy utas úgy hívja fel magára a figyelmet, hogy megbök, vagy a vállam kocogtatja. Főleg akkor bosszantó ez, mikor éppen egy másik utassal beszélek. És legtöbbször olyan „sürgős és fontos” kívánsága van, hogy vigyem el a szemetét, vagy kihűlt a kávéja. Ha szólnak, vagy intenek, egyből odamegyek, nem kell hozzám érni. Egyszer egy utas úgy felidegesített az állandó bökdösésével, hogy hátrafordultam és minden szónál visszabökve kérdeztem meg, hogy „Mondja. Miben. Segíthetek. Önnek.”
Pilótaként nem telik el olyan hónap, hogy valaki ne kiabálna velünk ezért, mert a rossz idő miatt késik a repülő vagy törölték a járatot. Mintha mi lennénk Halle Berry, azaz Ciklon az X-men filmből, aki képes befolyásolni az időjárást. Egyszer a terminálban kávéztam és egy férfi leült mellém, hogy kifejtse nekem, őt milyen hatalmas anyagi kár éri most – persze miattam – amiért nem tudunk felszállni. Mindeközben kint tombolt a vihar, dörgött-villámlott, póznák dőltek ki és vezetékek szakadtak le. Ja, és nem is az én járatomon utazott volna.
Akkor is be kell kapcsolnod, ha terhes, asztmás, pánikrohamos, szívbeteg, klausztrofóbiás vagy bármi más vagy és nem, az sem érdekel, hogy azzal fenyegetsz, hogy ki fogsz rúgatni az állásomból.
Mikor pilóta egyenruhámban végigmegyek a terminálon, rendszeresen megállítanak, hogy mondjam meg, merre van a mosdó, információ stb. Van, hogy akkor járok életemben először azon a repülőtéren, az utasok mégis őszintén megdöbbennek, mikor mondom nekik, hogy nem tudok segíteni ebben. Hetente több tucat reptéren járok, nem értem, honnan jön az embereknek, hogy minden terminál alaprajza a fejemben van.
Sajnos bármilyen – vélt vagy valós – sztár, influenszer, youtuber vagy befolyásos politikus vagy, nem tudlak csak emiatt áttenni business vagy első osztályra, ha nem oda vettél jegyet.
A szülők hajlamosak azt hinni, hogy mi, légiutas-kísérők kötelesek vagyunk figyelni és szórakoztatni gyermekeiket a repülőút során. Megértem, hogy nem könnyű lekötni őket és mi mindent megteszünk a kicsikért, de egy repülő nem gyerekbiztos és mi nem bébiszitterek vagyunk. Olyan is előfordult már, hogy azért nem tudtunk felszállni, mert egy kisded a sorok között kúszott-mászott, mert anyuka nem vette ölbe, mondván „akkor hisztizik”. És könyörgöm, ne az ülés lehajtható tálcájára tegyék a kakis pelenkát…
Aki kijárat mellett ül, az nem teheti a táskáját a földre, hogy egy esetleges vészhelyzetben ne akadályozza az embereket a kijutásban. Ezt sajnos sokat nem értik meg és vitatkozni, alkudozni, kérlelni kezdenek, mintha ez az én személyes óhajom lenne, nem egy betartandó szabály. És nem, nem vicces az sem, mikor azt hallom, hogy „Ha lezuhanunk, úgyis mind meghalunk, nem mindegy?”
Frusztráló, mikor az utas leveszi a zokniját, majd felteszi az előtte ülő karfájára, aki emiatt nekem panaszkodik. Vagy kinyújtja a csupasz lábát a folyosóra. Nem mindig tudunk arra figyelni, hogy lábakat kerülgessünk, illetve a sötétben nem is látjuk, a kocsink pedig több száz kiló. És senki ne menjen mezítláb vécére a repülőn, mert a padló - nyilván - nem kifejezetten steril.
A repülő nem kocsma, de sajnos sokan ivással űzik el a több órás út unalmát. Lelkileg megterhelő, mikor az utas hőbörögni kezd, mikor már nem viszünk neki több alkoholt, mert tajtrészeg.