Tudom, hogy ez nyitó mondatnak elég sötét volt, de a tények azok tények. A férfiak egészségére igenis hatással van, hogy nem engednek kiutat a szorongásaiknak, nem tudják megélni a negatív érzelmeiket, és nem kérhetnek segítséget akkor, amikor szükségük van rá. Ez egy olyan régi, rossz és teljességgel fölösleges beidegződésen alapszik, aminek már jó ideje ki kellett volna kopnia a köztudatból: hogy egy igazi férfi mindig, minden pillanatban erős, különben nem férfi. Hát a jó nagy francokat, szerintem.
Kezdjük ott, hogy eleve nem látom a logikát abban, hogy az lenne az igazi férfi, akinek a férfiassága annyira törékeny, hogy már attól is megsemmisül, ha kimutat egy érzelmet. Nem hiszem, hogy valaha töltöttem néhány hónapnál hosszabb időt egy partnerrel úgy, hogy ne láttam volna sírni, és egyetlen alkalommal sem tartottam ezt szánalmasnak vagy férfiatlannak. Elég szomorú is lenne, ha ez lenne a reakcióm, amikor az ember, akit szeretek, szemmel láthatóan éppen egy érzelmileg nehéz helyzetben van.
Nyilvánvalóan, mivel nem vagyok saját magam ellensége, mindig is olyan partnereket választottam magamnak, akikhez fizikailag is vonzódtam. Egy heteroszexuális kapcsolatban nőként persze ezt a szexuális vonzalmat nagyban táplálta, hogy a páromat férfiasnak gondoltam, de a vonzalmamat ez legfeljebb annyiban befolyásolta, hogy mondjuk, amikor éppen aktívan sírtak a vállamon, attól nem éreztem olthatatlan szexuális vágyat – megint csak, elég fura reakció is lenne. Olvass még a témában
Avokádót is le lehet fagyasztani? 8 étel, amit nem tudtál, hogy lefagyaszthatsz
Vigyázz: ez az egyik legbiztosabb jele, hogy nem lesz tartós a párkapcsolatod
15 természetes módszer a termékenység növelésére
„Megéreztem, hogy a falba csapódik egy autó és félrehívtam a lányaimat” – 10 sztori a megérzésekről
Nem éreztem viszont soha azt, hogy a vonzalmamat lelombozná, ha a páromnak időnként vannak érzelmei, akár negatívak is, vagy ha elég kényelmesen érzi magát mellettem ahhoz, hogy megmutassa, amikor gyenge, és hozzám forduljon ilyenkor támogatásért.
Hogy ez miért nem természetes 2024-ben mindenki számára, egyszerűen nem is tudom felfogni. Én személy szerint biztosan nem akarnék egy olyan kapcsolatban lenni, ahol nem kérhetek segítséget, vagy nem találok egy biztonságos közeget ahhoz, hogy az érzelmeimet kiengedjem. Ugyanakkor felnőtt nőként nyilvánvalóan képes vagyok gondoskodni önmagamról. Éppen ezért nem olyan partnert keresek, aki soha a gyengeség legkisebb jelét sem mutatja, és mindig készen áll a védelmezésemre és az ellátásomra.
Ahogyan én képes vagyok gondoskodni magamról, de szeretnél olyan férfival lenni, aki mellett lehetek gyenge is, amikor arra van csak erőm, szeretném, ha egyenlő partnerekként a pasim is úgy érezné, hogy mellettem eléggé biztonságban van ahhoz, hogy kiengedje az érzelmeit.
Ha másért nem, hát már csak azért is, mert egy jó sírással és egy 20 perces, taknyos zsebkendőket a kanapé mellé dobálós beszélgetéssel minden olyasmit ki lehet adni magunkból, ami évek alatt a lélek mélyén felgyűlve csendben megmételyezné a kapcsolatot. A férfi hallgatásba burkolózna tőle, magányosan cipelné a terheit, a nő pedig nem értené, miért kerül tőle a szerelme érzelmileg egyre távolabb és távolabb. És ha valamit, hát egy ilyen forgatókönyvet sokkal kiábrándítóbbnak tartok, mint bármilyen érzelem kimutatását.
