A 8 legjobb lakás illatosítási módszer

A 8 legjobb lakás illatosítási módszer

Címlap / Otthon / Háztartás / A 8 legjobb lakás illatosítási módszer

A lakás illatosítása koránt sem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek a reklámok mutatják. Eltalálni azt az arányt tér és illat között, hogy ne legyen se túl tolakodó, se pedig halovány, gyakorlatilag művészet.

Zselé

Régi, jól bevált illatosító a zselés, ami ahogy párolog, úgy veszíti el méretét és szépségét is. Bár már készülnek belőle kifejezetten esztétikus darabok is, alapvető hibája, hogy a fröccsöntött műanyag egyáltalán nem tetszetős.
Elrejtve azonban folyamatos, és egyenletes illatokkal árasztja el a lakást, és nem utolsó sorban olcsó megoldás.

Elektromos

Ezt a kis ketyerét, csak áram alá kell helyezni, és az abból termelt hő segítségével folyamatosan párologtatja tartalmát. A legtöbb esetben találunk számára olyan dugaljt, mely nincs szem előtt, ezért nem feltűnő a jelenléte. Ám arra mindenképpen figyelni kell, hogy ne hagyjuk bedugva, ha nem vagyunk otthon.
Egyrészt, melegszik, tehát jobb a biztonság, inkább húzzuk ki, ha elmegyünk, másrészt a kis készülék folyamatosan vesz fel áramot, bár az igaz, hogy nem olyan jelentős mennyiséget. Az illatnál figyeljünk oda, mert sajnos sokszor előfordul, hogy a választott aroma mű, vagy annyira intenzív, hogy már szinte a szánkban is érezzük.

Spray

Talán a „legősibb” megoldás a nem kívánt szagok ellen, illetve arra, hogy jobb illatot teremtsünk. Mivel csak akkor fejti ki hatását, ha mi szétfújjuk, így erősen függ a lakás illata a mi feledékenységünktől.
Az olyan helyiségekbe azonban, mint például a WC, nagyon is előnyös. A z apró szobában az illata intenzív, és elfedi a nemkívánatos „aromákat”.

Időzítős spray

Nagyon jó megoldást jelent, hiszen azokkal az eszközökkel szemben, amelyek folyamatosan adják le az illatukat, az időzítős sprayt mindig érezzük. Ennek az az oka, hogy az orrunk egy idő után „elfárad”, így azokat a termékeket, melyek folyamatosan illatoznak, csak rövid ideig tudjuk élvezni, illetve akkor, amikor újra belépünk az adott helyiségbe.
Az időről-időre permetező szerkezetek azonban nem folyamatosan ugyanazzal az illatintenzitással terhelik az orrot, így minden fújásnál újra élvezhetjük az aromákat.

Potpuri

Ki ne ismerné a szárított és illatosított növények színes kavalkádját. A nőies szobák kelléke ez az anyag már hosszú évek óta. Nagy előnye, hogy díszként is megállja a helyt, egy szépen kialakított tálban, az asztal közepén.
Hátránya, hogy illata viszonylag gyorsan tovaszáll, valamint annak intenzitását befolyásolni nagyon nehéz.

Bambuszpálca

Mostanában egyre divatosabb illatosító eszköz. A nyers fa vagy bambusz remekül adja le a különböző illatokat, így hosszan biztosítja a kellemes aromákat.
Hátránya, hogy viszonylag kisebb területen érezhető intenzíven a „munkája”, ezért egy nagyobb szobába akár 3-4 darabot is tennünk kell. Ez alapvetően nem lenne baj, hiszen impozáns látványt nyújtanak, ám nem éppen a legolcsóbb megoldás.

Illatviasz

Az illóolajok után itt az újabb megoldás, az illatviasz. Működési elve ugyanaz, mint a cseppentős variációnak, csak itt nincs szükség vízre. A mécses termelte hő megolvasztja a viaszt, ami hosszan és intenzíven adja le erőteljes aromáit.
Hangulatos megoldás, nem utolsó sorban otthonosságot áraszt a látványa. Azonban magára hagyni nem szabad, hiszen az égő gyertya könnyen tüzet okozhat.

Illatpárna

Nagyanyáink is használták ezt a régi, de nagyon jól bevált praktikát. Fogjunk egy szebb, vékonyabb anyagú zsákocskát, és töltsük meg szárított fűszernövényekkel- például levendulával- vagy potpurival.
Ezután kössük be a száját és akasszuk a lakás egy olyan pontjára, ahol gyönyörködhetünk benne. Ha elszáll az aromája, cseppentsünk rá illóolajat, és azonnal új életre kel.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!