A segítség
Mindig minden házimunkát én csináltam otthon, ő sosem segített semmit, de én ezt elfogadtam. Egyetlen egyszer kértem meg, hogy pár dolgot csináljon meg, mert anyósom szülinapi buliját tartottuk nálunk pont akkor, amikor húzós hetem volt a munkahelyemen. Már hetekkel előtte szóltam neki erről, a buli előtti héten pedig minden nap a szájába rágtam a teendőket és listát is írtam neki, nehogy kimaradjon valami. Ő aznap nem dolgozott és nem kértem tőle nagy dolgokat, csak ilyeneket, hogy vegyen ki ezt-azt a fagyasztóból, vigye ki a szemetet, ne csináljon rendetlenséget (én előző nap rendet raktam és kitakarítottam) és vágja össze a zöldségeket.
Úgy készítettem fel – végtelen türelemmel – mint valami kisgyereket egy versenyre. Még aznap délután is felhívtam, hogy ne maradjon ki semmi. Amikor fáradtan hazaértem, arra léptem be, hogy szalad a lakás. Mindenhol piszkos tányérok, poharak, szétdobált ruhák, ő pedig a PlayStation előtt ült és észre sem vette, hogy hazaértem. Amikor kérdeztem, miért nem csinált semmit, rám sem nézett csak vállat vont és azt mondta, belemerült a játékba. Nem dühöngtem, nem hisztiztem: írtam egy üzenetet a családjának, hogy a buli elmarad, majd összepakoltam és eljöttem. Soha többet nem mentem vissza.
