„Nem szeretem a gyerekem” 10 szülő vallomása

Négy gyerekem van, három fiú és egy lány. Az egyik fiam verseng velem. Egészen kiskora óta – fogalmam sincs, miért – vetélytársának hisz és mindenben dominálni akar. Akár sakkozni tanítottam, síelni vagy szörfözni, neki mindenben jobbnak kellett lennie nálam, addig nem nyugodott. Orvos vagyok, ő is az lett és szívügye volt, hogy hamarabb és jobb eredménnyel végezzen, mint én.

Ez nem sikerült neki és azóta kifejezetten ellenséges velem. Látom rajta, hogy utál. Külföldre költözött, évente csak párszor látom, de akkor is kerül, rám sem néz. Egyetlen kedves emlékem nincs róla, csak még babakorából. Próbálom, de nem tudom szeretni, mert nincs rajta mit szeretni. A többi három gyerekemet imádom és ők is engem, velük csodálatos a kapcsolatom.

Összevesztünk a lányommal, amikor 12 éves volt. Nem volt komoly vita, csak a szokásos, hogy ő el akart menni valami buliba, én pedig nem engedtem el, mert másnap dolgozatot írt. Bosszúból azt mondta, molesztáltam. Behívtak az iskolába, kikérdezett egy rendőr, nem tudom elmondani, milyen borzalmas volt az egész. A feleségem és a másik lányom tudták, hogy nem igaz, de még így sem volt könnyű tisztázni magam és a gyanú örökre megbélyegzett.

Látom a többi szülőn az iskolában ás a távolabbi rokonokon is, hogy furcsán néznek rám. Egy évvel később a lányom sírva bocsánatot kért és meg is bocsátottam neki, de a kapcsolatunk már sosem lesz olyan, mint előtte. A poklot jártam meg miatta, pedig ő volt a mindenem, de képtelen vagyok teljes szívemből szeretni ezek után.