Amikor a rutin már nem pótolja a közelséget
Most is együtt vagyunk. Az esti tévénézés még megvan, a közös reggelik is, a rutin, amiben mindketten megtaláltuk a helyünket. Néha van egy-egy este, amikor visszatér az a régi közelség, amikor tényleg egymásra figyelünk, és akkor azt hiszem, minden rendben lesz. Máskor pedig ott ülök mellette, nézem, hogy görnyed a telefonja fölé, és pontosan azt az űrt érzem, amit azon a péntek estén megneveztem magamnak először.
Nem tudom, hogy ez a fajta magány, amit valaki mellett érzek, gyógyítható-e egyáltalán, vagy csak egy állandó velejárója lesz mindannak, amit hosszú párkapcsolatnak hívunk. Néha arra gondolok, talán nem is vele van a baj, hanem azzal, hogy mindketten megszoktuk, hogy elég csak ott lenni egymás mellett, és elfelejtettük, hogy ez sosem volt elég.
Következő cikkünkNem te választod a szerepet, a szerep választ téged: így gyógyít az is, ha más családállításában veszel résztVelem már nagyon sokszor előfordult, hogy csupán szereplőként vettem részt az adott napon, végül mégis olyan mély és egyszerre felkavaró-felemelő élményekkel távoztam, amelyek gyökeresen megváltoztatták a saját életemhez való viszonyomat. Ebben a különleges folyamatban ugyanis nem véletlenszerűen találnak meg bennünket a…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
