Képzeld el, hogy elnyersz egy fontos előléptetést vagy díjat, és valaki így reagál: „Hát, te mindig képes vagy valahogy elérni a szerencsét!”
Első hallásra akár kedves megjegyzés is lehetne, de valójában sokkal többet árul el a másik emberről, mint rólad. Az ilyen félmosolyos odaszúrások általában azt sugallják, hogy a sikereidet a véletlennek tulajdonítják, mintha nem lennének mögötte hosszú évek munkája, kitartása vagy tehetsége. Ezek a látszólag ártatlan mondatok gyakran a féltékenység legfinomabb formái: nem nyílt támadás, csak egy vállvonásba csomagolt üzenet, hogy szerintük „könnyű dolgod volt”.
„Nem tudom, hogy csinálod… Én erre sosem lennék képes!”
Mindannyian ismerjük azt a pillanatot, amikor valamiért büszkének érezzük magunkat, megosztjuk valakivel… és jön a csípős mondat. Mesélsz arról, hogy ma reggel lefutottál 5 kilométert, mire érkezik a válasz: „Én sosem tudnék ilyen korán felkelni.” Olvass még a témában
Ez ritkán szól rólad. Sokkal inkább arról, hogy a másik nem hiszi el magáról, hogy képes lenne ugyanerre. A mondat mögött gyakran ott lapul a saját önbizalomhiánya: ha valaki úgy érzi, ő nem tudná megcsinálni, néha könnyebb „lehúzni” a te teljesítményedet, mint elfogadni, hogy rajtad kívül is lennének lehetőségei. Ez egy csendes, védekező reflex, amivel próbálják megvédeni a saját törékeny önértékelésüket.
