A mesterséges intelligencia számára nincs semminek tétje: a világ leírható, megismerhető és kategorizálható, és ami mégsem az, az nem érdemes a megtanulásra.
Talán amióta tudatra ébredtünk, foglalkoztatja az emberiséget a kérdés, hogy mi tesz bennünket azzá, akik vagyunk. Lényünk egy része leírható genetikával, öröklött tulajdonságokkal, tanult viselkedésmintákkal, melyek pályája behuzalozódott idegpályáinkba. És mégis van egy részünk, amit nem tudunk megmagyarázni. Valami, ami csak mi vagyunk, ami miatt mindegy, mekkora arányban osztoznak ugyanazon a génkészleten, és mennyire hasonló hatások érték őket, soha nem lesz egyforma két ember. Van bennünk valami, ami csak a miénk, és az a közös bennünk, hogy mindnyájan különbözünk.
Van, aki ezt személyiségnek nevezni, van, aki léleknek, de az biztos, hogy nem bontható le nullákra és egyesekre. Csak egyetlen dolog van, ami ablakot nyithat rá, és az a művészet: a versek, az irodalom, a zene, a tánc, az ének vagy a vizualitás. Olvass még a témában
Író vagyok. A mesterséges intelligencia a közeli jövőben biztosan nagyon sok területre lesz hatással az életemre, és sokféleképpen formálja át a munkámat. De elvenni nem fogja azt, ahogyan a művészet halálát sem hozhatja el. Hiszek ebben, hiszen ha nem hinnék, az emberiségben veszíteném el a hitemet.
