Erdő
„Fény s bogarak szivárványló patakja, szitakötők szikrázó üvege. És mintha óriás csipesze matatna, az erdő vibrálással van tele. Már-már elalszik lágy tik-tak zajában, míg odafent, hol gyantaszag ölel, az éterben a mutatók hibátlan üteme és hőség egybe ver. Fordítják tűik égre – földre esnek az árnyak, morzsolódva, vastagon -, mérik a csúcs homályát, egyre feljebb, napszállatán, sötétkék számlapon.”
(Borisz Paszternak)
Pusztulás Olvass még a témában
„Villámütött fa, görbe csonk nézi a gyilkos egeket, valaha szép tölgy lehetett, most szörnyű szén darab, nem ülnek rajta madarak és gally se hajt, bogár se zsong. Roncsoltan itt kell állnia, búsongva elmúlt életén, mező réméül, feketén, halottan, hallgatag, mint égre nyújtott csonka tag, mint fekete tragédia.”
(Nadányi Zoltán)
