Liliom
A gumós növények, mint amilyen a liliom is, rábírhatóak arra, hogy ősszel virágozzanak. Ehhez nem kell más, mint hogy még a nyár végén szedjük ki a földből a hagymáját, tegyük tőzegbe, és utána tegyük be a hűtőbe.
Igen, nem olvastuk félre, ugyanis a liliomnak ahhoz, hogy a fejlődése beinduljon, hidegre van szüksége. 6-10°C között kell tartanunk 6 hétig. Ezután vegyük ki, és tegyük be a szobába, lehetőleg napos helyre.
Mivel a liliom hosszúnappalos növény, így szükség lehet extra megvilágításra is, melyet egy termesztőlámpával megoldhatunk. A virágzás 5-8 hét múlva várható. Való igaz, nem éppen egy egyszerű folyamat, ám megéri a fáradozást. Olvass még a témában
Gondoljunk csak bele, hogy milyen gyönyörű, amikor az otthonunkban a liliom virágzik, amikor a táj odakint már kopár és csupasz, vagy akár amikor már mindent fehér lepel fed.A virágok minden időben jókedvet csempésznek a mindennapjainkba. Ha jól válogatjuk össze a fajtákat, akkor szinte egész évben gyönyörködhetünk a színes szépségekben.






