A támogatás hiánya
Gyereket nevelni mindenki tud, kivéve az, akinek van. Az ember saját gyerekéhez általában jobban ért az ember nagyanyja, a védőnő, a zöldséges, a villamosvezető és egy random néni is a postán sorban állva. De legalábbis biztos, hogy bele fognak valamibe szólni.
Kép: AllaSerebrina/depositphotos.com
A segítség persze elkél olykor, és van, hogy az embernek tényleg szüksége van tapasztalatra vagy egy szakmai tanácsra – a gond ott kezdődik, amikor ezek kéretlenül, vagy saját hatáskörüket túllépve érkeznek. Miközben mindenhonnan azt halljuk, hogy egy „rendes nő” márpedig szül, a gyermekvárás és gyermeknevelés embert próbáló és sokszor nagyon-nagyon érzékeny pillanataiban a legtöbben semmiféle támogatásra nem számíthatnak, sőt az a nő, aki gyereket nevel, egyenesen céltáblájává lesz a kritikának. Olvass még a témában
„Én kiszálltam, sok sikert.” Amikor valaki akkor lépett ki, amikor a legnagyobb szükség volt rá
Nőgyógyászok, mi volt a legdurvább dolog, amit munkátok során láttatok?
Hol vagy a rajzon? Ennyi mindent elárul a gyermek családrajza
Tudom, hogy szeretetből mondják a rokonok ezeket a mondatokat a lányomnak – Mégis rájuk szólok, hogy ne tegyék
Eleve a társadalmunk sem úgy van berendezkedve, hogy előzékeny legyen a kismamákkal. Hiába szeretjük hangoztatni, hogy a kisgyermekes vagy várandós nő maga a csoda, korántsem egyértelmű, hogy aki óriási pocakkal száll a metróra, annak lesz majd ülőhelye, aki fáradt és síró gyerekkel áll be a pénztárnál a sorba, azt előre engedik, hogy kicsit könnyebb legyen az élete, vagy legalább is nem néznek végig rajta megsemmisítő pillantással, esetleg még meg is mondják neki, mit kellene tennie.
Nincs olyan anya, aki néha ne bizonytalanodna el, ne kérdőjelezné meg önmagát és a döntéseit, hiszen elképesztő felelősség nyomja a vállukat.
Egy-egy jó szó ilyenkor a világot jelenti, a foghegyről odavetett félmondatok azonban még hetekig, hónapokig, néha évekig is velünk maradnak.