A kistermetű, Jack Russell-szerű kutya a Csendes-óceán déli részén őshonos. A polinézek erős kötelékeket alakítottak ki Poi kutyáikkal – hevesen védték őket a károktól, és együtt temették el az embereket és a kutyákat. Azonban „az európai látogatók leírásai nem voltak különösebben kedvesek" - mondja Carys Williams, a Dogs Trust (Egyesült Királyság) kutatója, aki tanulmányozta a Poi-kat. „Ők hozzászoktak ahhoz, hogy utazásaikra collie-kat és nagyon haszonelvű kutyákat is hozzanak magukkal, aztán elindultak a szigeteken, és meglátták ezeket a kicsi, kócos, szálkás lábú kutyákat… és nem találták őket különösebben látványosnak.”
Az a tény, hogy a Poi-k nem tudtak ugatni, valószínűleg nem javított a róluk kialakult képen. „…ezek az állatok csak nyafogni és vonyítani tudnak, és ezt az elképzelhető legszánalmasabb hangnemben teszik” – írta egy felfedező 1880-ban Williams kutatásai szerint.
Genetikai bizonyítékok arra utalnak, hogy a Poi-k a dingók közeli rokonai voltak, és a szigetekre több tízezer évvel ezelőtt hozott kutyák leszármazottai. A kutyákat a szigetlakók évszázadok óta házi kedvencként tartották, annak ellenére, hogy – Williams magyarázata szerint – szinte teljesen hiányzik belőlük a funkcionális szerep, akár a vadászatban, akár az őrzésben (a szigeteken nincsenek nagyragadozók, akik ellen védekezhetnének), szállításban (a szigetek túl kicsik ahhoz, hogy erre szükség legyen), vagy terelésben (a helyiek többnyire sertést tartottak) vennék hasznukat.
Volt azonban egy cél a Poi-k számára – lehetett belőlük ennivaló. A Poi-t társállatként tartották, de előfordult az is, hogy a kutyákat megették, bár általában csak egy ünnepélyes lakoma részeként. Amikor egy kutyát megöltek, a bundáját ruhákba, fogait pedig ékszerbe lehetett beépíteni (egy honolului múzeumban 13 bokacsörgő található a gyűjteményében, amihez 2805 kutya 11 218 fogára lett volna szükség).
De ezekben a kutyákban talán az a legfigyelemreméltóbb, hogy többnyire vegetáriánusok voltak. Valójában a Poi szó az azonos nevű hawaii ételből származik, amelyet hagyományosan úgy készítenek, hogy fából készült deszkán pépesítik a főtt taro gyökereket, amíg pasztaszerű állagot nem kapnak. Többnyire ezt az ételt ették ezek a kutyák is.
„A vegetáriánus étrendet sokkal inkább az emberek választották, nem pedig a kutyák" - mondja Williams, aki elmagyarázza, hogy vannak utalások arra, hogy a kutyák tápanyaghiányosak voltak. A régészeti lelőhelyeken talált csontvázak elemzése fogüregeket és az állkapocssorvadás jeleit tárta fel, valószínűleg a keményítőtartalmú taro és az étel rágásának hiánya miatt.
A polinéz kultúra középpontjában eltöltött évezredek után azonban a Poi végül kiesett a kegyekből. A nyugati gyarmatosítók saját kutyáikat vitték át olyan helyekre, mint Hawaii. Az utolsó Poi a 19. század közepén-végén élt – és nincsenek fennmaradt festmények, fényképek vagy más műalkotások, amelyek egyértelműen köthetők lennének hozzájuk.
