A vegetáriánus kutyától a sétáló konyhai felszerelésig a világ egykor rengeteg furcsa és ősi vadászkutya otthona volt, akik aztán eltűntek a történelemben.
A nyárskutyák
Whisky, a kutya ma már kitömve áll a múzeumban, fajtája utolsó példányaként így őrizve meg az utókornak a viktoriánus korban népszerű ebek emlékék. A tacskótestű kutyák szőre selymes volt, akár yorkshire terriereké, farkuk bolyhos, mint egy pomerániai kutyáé. Whisky egy nyárskutya, munkakutya volt, tulajdonképpen konyhai gépként dolgozott: egy vidéki kastély konyhájában a falra függesztett tűz fölött álló mókuskerékben rótta a köröket.
Ez a kerék a tűz fölött álló nyársat forgatta egy tárcsarendszeren keresztül. A nyárskutyák pontosan olyanok voltak, amilyennek hangzanak: kompakt kopók, amelyeket kifejezetten arra tenyésztettek, hogy órákon át futhassanak, és menet közben egy pörkölőgépet hajtsanak.
Ez a kerék a tűz fölött álló nyársat forgatta egy tárcsarendszeren keresztül. A nyárskutyák pontosan olyanok voltak, amilyennek hangzanak: kompakt kopók, amelyeket kifejezetten arra tenyésztettek, hogy órákon át futhassanak, és menet közben egy pörkölőgépet hajtsanak.
Talbot
A leginkább az angol vérebre hasonlító talbot a középkori archetipikus kutyája volt, amelyet gyakran ábrázoltak címereken; imádta a francia nemesség, és egy időben az egyetlen olyan kutyaként tartották számon, aki méltó a királyi vadásztársaságok közé; az ókori görögök kedvence volt, ám nem élte túl a divat változását, az emberke idővel megunták, másfajta kutyákat kezdtek keresni, így a talbotot nem tenyésztették tovább, és a fajta így el is tűnt a történelemben.