Amikor nevettem, a szarkalábak helyén sima maradt a bőröm, viszont a szemöldököm végénél és a szemeim között az orrnyergemnél húzódott ráncba az arcom.
Ezáltal olyan arckifejezésem lett, mintha „gonosz” lennék és titkolózva, kárörvendően húznám mosolyra a számat. A barátnőim és a kolléganőim sem kerteltek, közölték, hogy csúnyább lettem a botoxtól. A tükörbe nézve én is láttam, hogy semmiképpen sem előnyömre változtam, de igazán akkor sokkolt az új arcom, amikor fényképeken néztem vissza magam. A szemöldököm úgy állt, mint egy gonosz rajzfilmfiguráé, és ugyan a mosolygó számon látszott, hogy nevetek, a szemeim élettelenek voltak, ráadásul az egyik valahogy kisebb is lett, mint a másik. Alig vártam, hogy leteljen a három hónap és elmúljon a hatás.
Amikor végre kezdtem visszakapni a megszokott arcom, az egyik barátnőm megpróbált rábeszélni, hogy adjak a botoxnak még egy esélyt. Meggyőződése volt ugyanis, hogy a doktornő hibája volt, amiért csalódott voltam és ha az ő orvosa kevesebbet, de több ponton fecskendez a szemem köré, akkor elégedett leszek az eredménnyel. Másfél éven keresztül elhessegettem az ötletét, aztán megint azon kaptam magam, hogy azokat a fránya szarkalábakat vizsgálom a tükörben.
A második próbálkozás sem járt sikerrel. Ugyan valóban kevésbé bénult le az arcom a szemem körül, nevetéskor ugyanúgy előjöttek azok az új ráncok, amik sokkal előnytelenebbek és természetellenesebbek voltak, mint a nevetőráncaim.
A fényképeken továbbra is úgy néztem ki, mint egy mogorva, érzékelten arckifejezésű alteregóm. A ráncocskák eltűntek, de helyette megint megkaptam azt az arcot, ami nem volt kedves, a szemem nem nevetett, hanem távolságtartóan meredt a kamera lencséjébe és nemhogy fiatalabbnak, sokkal inkább öregebbnek tűntem tőle. És határozottan kevésbé szépnek. Ezúttal is alig vártam, hogy elmúljon a botox hatása és újra a régi arcom nézzen vissza rám a fényképekről. Akinek lehet, hogy ott vannak a kis ráncok a szeme sarkában, de látszik rajta, hogy szívből nevet. Olvass még a témában
Azóta messziről felismerem a tipikus botox-mosolyokat. Sztároknál, vagy az edzőteremben a „nagyon összerakott” nőkön egyértelműen látható. Az ő természetellenes arcukon is megfigyelem a nevetőráncok hiányát, és látom azokat a kis redőket, amik ezek helyett keletkeznek, amikor nevetnek.
A botox tehát számomra nem érte el a kívánt hatást, hiszen határozottan csúnyábbnak láttam magam tőle, mégis örülök, hogy kipróbáltam, hiszen azóta teljesen máshogy tekintek a szarkalábaimra.
Nem mondanám, hogy megszerettem őket, de miért akarnám őket eltűntetni, amikor mindössze azt jelentik, hogy sokat szoktam nevetni. Már sokkal kevesebbszer vizsgálom az arcom a tükörben, újabb ráncok után kutatva. Most, hogy elmúltam negyven, rájöttem, nem tíz évvel fiatalabbnak szeretnék mutatkozni, hanem a koromhoz képest szeretnék jól kinézni. És ehhez semmiféle injekcióstűre nincs szükség.
