Kikapcsolódás / Szórakozás

5 kínos illemtani baki, amit a legtöbben elkövetünk, ha étterembe megyünk

Elkezdesz összetakarítani

Nyilvánvaló, hogy attól, hogy az ember nem a saját konyhájában van, még nem kezd el úgy enni, mint egy kismalac és nem dobálja a földre a szalvétát azzal a gondolattal, hogy úgysem neki kell fölszednie. Ugyanakkor az étkezés óhatatlanul jár némi felfordulással, lesznek kenyérmorzsák az asztalon, és persze használt tányérok, poharak, evőeszközök is gyűlnek előttünk. Ezek összeszedése és feltakarítása nem a te dolgod, hanem a felszolgálóké.

Bár a legjobb szándék vezet, valójában illetlenségnek számít ebbe belenyúlni.

Igyekezz kulturáltan elfogyasztani az ételedet, hogy a lehető legkisebb felfordulást okozd, de az asztal leszedését és a morzsák összegyűjtését bízd azokra, akiknek ez a dolga.

Nem teszed el a telefonodat

Akárcsak az otthoni étkezőasztalnál, egy étteremben sem ildomos a telefonodat nyomkodni, ezzel ugyanis komoly udvariatlanságot követsz el azokkal szemben, akik megosztják veled az ebédjüket vagy vacsorájukat. Természetesen megtörténhet, hogy éppen egy nagyon fontos hívást vársz, ekkor ezt jelezve és elnézést kérve esetleg az asztalon hagyhatod a telefonodat, de ekkor is érdemes kijelzővel lefelé fordítani, és hacsak nem csörög, nem nézegetni.

Nem várod meg, hogy az asztalhoz vezessenek

Hacsak nem jelzi azt külön tábla, a legtöbb étteremben ültetéses rendszert követnek, ami azt jelenti, hogy belépéskor egy felszolgáló fogad, megkérdezi, mit szeretnétek fogyasztani (ebédelni, vacsorázni szeretnétek, vagy csak meginnátok egy kávét), és hányan lesztek. Ezután egy asztalhoz vezet, és átadja az étlapokat.

Ha ezt a lépést kihagyod, és csak bemasírozol az étterembe, majd találomra leülsz egy neked tetsző asztalhoz, azzal nem csak a személyzet munkáját nehezíted meg, de modortalannak is fogsz tűnni.

Az etikett szerint egyébként, ha van férfi a társaságban, akkor neki kell beszélnie a pincérrel, illetve jeleznie, ha van asztalfoglalásotok, de ez persze már részletkérdés, a lényeg, hogy ne úgy érkezzetek meg és üljetek le, mintha tiétek lenne a hely.

Még két nagyon gyakori illemtani hiba a következő oldalon. Lapozz ide kattintva >>

Goromba vagy a kiszolgáló személyzettel

Biztosak vagyunk benne, hogy rád ez nem igaz, de sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a hibát nagyon sokan elkövetik, pedig nem csak illemtani kihágásról, hanem a legalapvetőbb viselkedési normák áthágásáról van szó. Egy étterem dolgozója kiszolgáltatott helyzetben van veled szemben, hiszen ő a munkahelyén van, nyilván nem mondhat vagy tehet azt, amit csak akar. Ezzel az apró hatalommal visszaélni, és tiszteletlenül beszélni például a pincérrel nem csak durva illetlenség, de nagyon sokat el is árul arról az emberről, aki ezt elköveti.

Szalvétakérdés

Sokan zavarba jönnek, amikor arról van szó, hogyan is kell kezelni a szalvétát. 

Az etikett szerint a damaszt szalvétát az étkezés megkezdése előtt az öledbe kell tenni, a papír szalvétát pedig a tányérod bal oldalára fektesd le.

Ne félj egyiket se használni, ezek azért vannak, hogy összekend őket. Minden korty ital elfogyasztása előtt töröld meg a szádat, mert az teljesen rendben van, hogy a szalvéta az étkezés végére piszkos lesz, a poharadon éktelenkedő zsírfoltokat hagyni viszont modortalanság.

Kép forrása: Milkos/depositphotos.com

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást