A mosolygó robot
Nekem a volt barátom mellett mindig jókislányként kellett viselkednem és észre sem vettem, hogy amikor vele voltam – a saját személyiségemet félretéve – szerepet játszottam. Végül a barátnőim hívták fel rá a figyelmem, hogy szörnyű nézni, amit csinálok.
Annyira élveztem, hogy végre stabil kapcsolatban vagyok és valakihez tartozom, hogy teljesen feloldódtam a jókislány imidzsben és észre sem vettem, mekkora áldozatot hozok. Amikor egy buliban (az exem imádott bulikat tartani, amikre természetesen én készültem napokig és utána a romok takarítása is az én dolgom volt) mosolyogva odakínáltam a barátnőimnek egy tálcányi kis falatkát, ők komoly arccal néztek rám és egyikük azt kérdezte:
„Jézusom, Borka, mit csinálsz?! Mi a barátnőid vagyunk, nem VIP vendégek, te meg nem egy pincérnő vagy!”
Mielőtt reagálni tudtam volna, a barátom csettintve mutatta a szoba másik oldaláról, hogy elfogyott a limonádé az asztalról. Ő nem méltóztatott kihozni a bekevert italt a hűtőből, hanem nekem jelzett, miközben látta, hogy el vagyok foglalva azzal, hogy a falatkákkal keringek vigyorogva, mint valami robot-felszolgáló. Olvass még a témában
Miért van valakinek megmondási kényszere? Ilyen hatással van másokra
„Nem házsártos, mindig örül nekem.” – Férfiak vallomásai arról, mit tesz meg a szeretőjük, amit a feleség nem
Esküvőszervezés a másik oldalról: ennek örülnék vendégként az esküvődön
Milyen „időskori” szokást vettél fel, mert tulajdonképpen jó ötlet?
Az volt az a pillanat, amikor megvilágosodtam. Letettem a tálcát, leoldottam a kötényemet (igen, kötényem is volt, a pasim karácsonyi ajándéka) és szóltam a lányoknak, hogy húzzunk innen a francba. Otthagytunk csapot-papot, az exem észre sem vette amikor távoztunk, mert éppen a múlt heti vadászélményeit mesélte a sznob haverjainak. Tíz perc múlva kezdett el hívogatni, én pedig kikapcsoltam a telefonom és pár nap múlva elköltöztem, amíg munkában volt.
