Egy közös pont a bakancslistán
Jordánia régóta szerepel a bakancslistámon. Valahogy mindig éreztem, hogyha egyszer eljutok oda, akkor az nemcsak egy szimpla utazás lesz, hanem valami mélyebb felismerést is tartogat majd. Sokáig halogattam, de nemrég megvettük a jegyet és lefoglaltuk a szállásokat. A szívem izgatottan dobban minden alkalommal, amikor arra gondolok, milyen lesz.
És ekkor jött az újabb megerősítés. A mellettem ülő hölgy, aki bejárta a világot (remélem, 30 év múlva ezt én is elmondhatom majd magamról) hozzátette: Jordánia az egyetlen hely, ahová bármikor visszamenne. Ő sem vallásos, de a Nébó-hegyen történt vele valami különleges, valami mély és megfoghatatlan. Akkor már tudtam, hogy amikor jövőre ott fogok állni nyomában, ő is eszembe fog jutni.
Egy ponton azon kaptam magam, hogy nem egy idegennel beszélgetek, hanem a saját, 30 évvel idősebb énemmel. Egy tapasztaltabb, bölcsebb, de még mindig szenvedélyes és tudatos nővel, aki mintha csak a jövőből érkezett volna vissza hozzám, hogy mutasson nekem valamit. A leszálláskor pedig mintegy mellékesen kiderült: még a keresztnevünk is ugyanaz. Olvass még a témában
Nehéz szavakba önteni, milyen érzés volt ez a találkozás és milyen volt így indítani egy egyébként is különleges utazást, ami során főleg az emberiség eredetének és múltjának igyekeztünk a nyomába eredni. Búcsúzóul abban mindketten egyetértettünk, hogy nincsenek véletlenek.
A sors ezzel a beszélgetéssel adott egy emlékeztetőt nekem, de azt sajnos elfelejtettem megkérdezni, neki vajon mit jelentett, miért kellett ez a pár közös óra?
Mindenesetre ez az egész újra megerősítette bennem: minden találkozásnak, minden felismerésnek oka van. Talán ezért szeretem annyira az utazást. Minden úton, minden új helyen ott rejlik a lehetőség, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, akik valójában vagyunk – még ha általában nem is abban a formában, amire számítunk.
