Ha nem kell, ne használd
„Gyerekkoromban sokszor a nagyszüleim vigyáztak rám, amíg a szüleim dolgoztak, és telente ez azt jelentette, hogy bőven sötétedés után is maradtunk még. A nagyszüleim, akiknek gyerekkorában még az volt a teljesen természetes, hogy nincsen áram, felnőttként sem kapcsolták fel a lámpát abban a pillanatban, hogy elkezdett lemenni a nap.
Ültünk a szobában, beszélgettünk, vagy meséltek, verseket mondtak, énekeltek nekünk, és közben lassan besötétedett. Mikor anyukám megérkezett értünk, mindig megállt a szoba ajtajában, felkapcsolta a villanyt és megkérdezte, miért ülünk itt a sötétben. A nagyszüleim erre azt mondták, hogy beszélgetni sötétben is lehet, és tulajdonképpen én is szerettem azt a félhomályt, volt egy hangulata.
Egyébként sem használták sokat az elektromos dolgokat, a nagymamámnak például volt elektromos darálója, de nem vette elő, ha csak egy diós tésztához kellett volna diót darálni, ahhoz mindig egy kis kézi gépet használt. Porszívót is csak ritkán használt, és a járólapon soha, ott söprögetett, a szőnyegeket pedig jó időben kivitte az udvarra kiporolni.” (Zsófi, 35)
Ültünk a szobában, beszélgettünk, vagy meséltek, verseket mondtak, énekeltek nekünk, és közben lassan besötétedett. Mikor anyukám megérkezett értünk, mindig megállt a szoba ajtajában, felkapcsolta a villanyt és megkérdezte, miért ülünk itt a sötétben. A nagyszüleim erre azt mondták, hogy beszélgetni sötétben is lehet, és tulajdonképpen én is szerettem azt a félhomályt, volt egy hangulata.
Egyébként sem használták sokat az elektromos dolgokat, a nagymamámnak például volt elektromos darálója, de nem vette elő, ha csak egy diós tésztához kellett volna diót darálni, ahhoz mindig egy kis kézi gépet használt. Porszívót is csak ritkán használt, és a járólapon soha, ott söprögetett, a szőnyegeket pedig jó időben kivitte az udvarra kiporolni.” (Zsófi, 35)
Ételt nem dobunk ki!
„A nagymamám mestere volt az ételek ‘újrahasznosításának’. Vasárnaponként például sült csirke volt, és amikor mindenki evett, a tepsiben maradt csontokról lekapargatta a húst, összetépkedte, elkeverte zöldségekkel, ha volt, akkor egy kis majonézzel is, és ebből még másnapra szendvicset készített a nagypapámnak, amit a munkába vitt. A megmaradt főtt krumpliból még rakott krumpli vagy paprikás krumpli készült, a kimaradt pörköltből rizses húst csinált. Ha a kenyér már kicsit szikkadt volt, lepirította egy kis zsíron, vagy bundás kenyeret csinált belőle, de az biztos, hogy étel nálunk soha nem került a kukába.
Inni csapvizet ittak, de ezt sem folyatták naphosszat, míg hideg víz jött a csapból, a nagymamám engedett reggelente egy nagy kancsóba, és azt betették a hűtőbe. Nyaranta mindig tett el házi szörpöket is, ahhoz szódavizet ittak, amiknek az üvegét mindig nagypapa hordta el újratölteni.” (Kitti, 33)
Inni csapvizet ittak, de ezt sem folyatták naphosszat, míg hideg víz jött a csapból, a nagymamám engedett reggelente egy nagy kancsóba, és azt betették a hűtőbe. Nyaranta mindig tett el házi szörpöket is, ahhoz szódavizet ittak, amiknek az üvegét mindig nagypapa hordta el újratölteni.” (Kitti, 33)
Olvass még a témában
Ingyen víz meg nem ingyen víz
„A nagyszüleimnél meg volt különböztetve az ‘ingyen víz’ meg a ‘pénzes víz’. Volt egy kerti fúrt kútjuk, abból locsolták a gyümölcsfákat meg a veteményest, de a mamának mindig voltak kitéve vödrei, edényei, amikben esővizet gyűjtött, azzal locsolta a szobanövényeket, sőt a haját is azzal mosta, azt mondta, hogy sokkal szebb lesz tőle.
A felmosóvödörből a vizet nem csak úgy kilöttyintette, az mindig ott állt a vécé mellett, és amíg el nem fogyott, addig nem lehúzták a vécét, hanem azzal öntötték le. Emlékszem, hogy ez gyerekként nekem nagyon fura volt, idegenkedtem tőle, ma, felnőtt fejjel már azt gondolom, igaza volt a nagyinak: miközben egyre fogy a víz a földön, tényleg iszonyatos pazarlásnak tűnik ivóvizet zúdítani le a vécén.” (Kriszta, 38)
A felmosóvödörből a vizet nem csak úgy kilöttyintette, az mindig ott állt a vécé mellett, és amíg el nem fogyott, addig nem lehúzták a vécét, hanem azzal öntötték le. Emlékszem, hogy ez gyerekként nekem nagyon fura volt, idegenkedtem tőle, ma, felnőtt fejjel már azt gondolom, igaza volt a nagyinak: miközben egyre fogy a víz a földön, tényleg iszonyatos pazarlásnak tűnik ivóvizet zúdítani le a vécén.” (Kriszta, 38)
