Ismerkedni nem könnyű, néha ott látunk jeleket ahol nincsenek, néha meg azokat nem vesszük észre, amit egyértelműek, ahogy az alábbi tíz esetben is történt.
VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben
1/10 A kard
Diákmunkán voltam és az egyik lány mesélte, hogy van egy menő kardja, akarom-e látni. Mondtam, hogy igen, ezért elkérte a számom. Este küldött egy csomó képet, amin a karddal pózolt…fehérneműben. Minden fotón csipkés melltartó és bugyi volt rajta, én meg visszaírtam, hogy „klassz kard.”
Osztálykiránduláson én voltam az egyetlen, aki külön sátorban aludt egyedül. Már majdnem elaludtam, mikor bemászott az egyik lány és megkérdezte, alhat-e velem, mert az „ő sátrukban sokkal hidegebb van.” Vállat vontam, mondtam, hogy persze, aztán befordultam és aludtam. Csak másnap esett le a dolog, mikor az összes fiú azt kérdezgette, hogy volt-e köztünk valami akció és nevettek, mikor mondtam nekik, hogy nem, csak azért jött, mert az ő sátrukban hidegebb volt.
Általános iskolában az egyik fiú kifejtette nekem napköziben, hogy mindenki Csipkerózsikába és Hamupipőkébe szerelmes, mert szőke, kékszeműek, de neki Hófehérke tetszik, mert barna szeme és rövid fekete haja van. Bólintottam, hogy rendben, nem értettem, miért mondja ezt nekem. Aztán húsz évvel később leesett, hogy nekem is rövid fekete hajam van és barna szemem és így adta tudtomra, hogy tetszem neki. Az osztálytalálkozón elmondtam neki ezt és azóta is együtt vagyunk.
A gimis sítúrán az egyik lány azt mondta, megnézné velem a naplementét. Már itt le kellett volna esnie, hogy akar valamit, de lúzer tini voltam. Aztán kérdezte kérek-e rágót (kértem) és úgy adta oda, hogy a szájába tette, onnan kellett kivennem szájjal. Ahogy közelítettem, kiejtette a rágót – és nyilván meg akart csókolni – mire én gyorsan felvettem a hóból és annyit mondtam: „Jaj, kiejtetted.” Ezután néma csöndben megnéztük a naplementét, majd dideregve visszamentünk a szállásra.
Az egyik jóképű kollégám megkérdezte, mit csinálok munka után. Mondtam neki, hogy valószínűleg beülök kávézni pár kollégával. Erre mondta – miközben mélyen a szemembe nézett - hogy ő is pont kávézásra gondolt. Mire én: „Javasoljak a környéken pár jó helyet?”
Mogyoró-allergiám van, mindenki tudja a környezetemben. Egy buli után az egyik haverom vitt haza, akinek vettem egy mogyorós csokit, amikor beszaladtam egy éjjel-nappaliba ásványvízért. Megköszönte, azt mondta, majd holnap megeszi. Mondtam neki, hogy egye csak meg most, de nem tette, azt hajtogatta, hogy majd holnap. A kocsiban a házunk előtt még hosszan beszélgettünk, majd elköszöntem és hazamentem. Hónapokkal később esett le, hogy azért nem ette meg a csokit, mert meg akart csókolni.
Az iskolai színjátszókörben próbáltunk egy darabot, amikor próba után az egyik – nagyon csinos – lány megkérdezte, nincs-e kedvem maradni és a színpadi csókot gyakorolni. Erre én – én tökfej – csak annyit tudtam mondani, hogy: „De hát a mi jelenetünkben nincs is csók.” és hazamentem.
Beugrottam egy étkezdébe ebédelni és a pincér srác többször is odajött, leült mellém beszélgetni, végül mikor fizetni akartam, azt mondta, hagyjam csak, a ház vendége voltam. Csak másnap esett le, hogy tetszettem neki.
Az egyik srác - akivel a kórusban énekeltem - egyik nap félszegen azt mondta, írt egy dalt, meghallgatom-e. Mondtam, hogy persze, szívesen. Nagyon szép dal volt, a végén mondta, hogy a címe „Laura”. Még egyszer gratuláltam a szép dalhoz és két hét múlva esett le, hogy engem Laurának hívnak.
Az egyik csoporttársam – gyönyörűszép lány – megkérdezte, nem viszem-e el a meccsre. Mondtam neki, hogy nem megyek a meccsre, a haverjaimmal bandázom aznap, de arra tudok kanyarodni. Másnap felvettem, elvittem és mikor kiszállt a kocsiból, megkérdezte, nem eszünk-e valamit. Mondtam neki, hogy köszi, nemrég ettem és elköszöntem. A haverjaim döbbentettek rá, hogy mekkora ökör vagyok, én tényleg azt hittem, hogy a lánynak csak fuvar kellett és éhes volt.