A locsolkodás izgalma
Gyerekként a húsvéthétfő különösen izgalmas nap volt. A fiúk készültek a locsolkodásra, a lányok pedig várták a vendégeket. Emlékszem, milyen komolyan készültem a piros tojásokkal. Szinte számoltam, hogy hány locsoló érkezhet, és vajon mindenkinek jut-e. A locsolóvers elhangzása után mindig jött a nevetés, a beszélgetés, és persze a tojások átadása. Ez nemcsak egy szokás volt, hanem egyfajta játékos találkozás is a rokonokkal és szomszédokkal. És persze ott volt az a kis titkos izgalom is, amit akkoriban talán még magamnak sem mertem bevallani.
Mert húsvéthétfőn nemcsak a locsolók érkezését vártam, hanem azt is, hogy vajon eljön-e az a két gyerekkori, teljesen ártatlan „szerelmem” is, akiknek külön félretettem a legszebb piros tojásokat. Amikor végül megjelentek az ajtóban, a szívem egy kicsit gyorsabban vert, én pedig próbáltam nagyon komolyan állni a locsolásnál — még ha közben alig bírtam visszatartani a mosolyt. Utólag visszagondolva talán ezek a pillanatok tették igazán különlegessé a húsvétot. A gyermeki izgalom, a nevetések, és az a kis ártatlan várakozás, ami minden kopogásnál ott volt az ajtó mögött.
