A Gitta könyve egy 20. századi apokrif, amely az ő küzdelmes életüket meséli el. Mann-Schőner Gizella, akit mindenki csak Gittának hívott, elképesztően szegény családba született Csengeren. Egy szobában laktak a szülők és a gyerekek, ruhájuk, cipőjük is alig volt. Sokszor feküdtek le éhesen. Szegénységük sokszor jelentett kínt, megkülönböztetést, például az iskolában hiába volt Gitta jó tanuló, nem ülhetett előre, mert ott a gazdagoknak bérelt helye volt.
A szegénység akkor is gondot jelentett, amikor egy nyilas ismerősük figyelmeztette őket, hogy meneküljenek a faluból. Hogyan, amikor egy vonatjegyet sem tudtak megvenni? A szegények és gazdagok közötti megkülönböztetés a gettóban ugyan már nem jelent meg, hiszen mindenki ugyanolyan borzalmas körülmények közé került, ez mégsem volt vigasz.
A táborba kerülve, mégis a szegényeknek volt nagyobb esélye a túlélésre, mert ők mindent megettek, jobban küzdöttek, és a közösség erejét is felismerték. Akár úgyis, hogy amikor az „ötöseiket” szervezték, ami öt ember összedolgozását jelentette, akik a létszámellenőrzésnél és egyéb körülmények között is mindig támogatták egymást. Ők lágertestvérek lettek, akik később is tartották a kapcsolatot. Olvass még a témában
Gitta története tehát jóval több egy holokausztmemoránál, gyakorlatilag a 20. századi vidéki magyarság és zsidóság kistükre, melyből a magyar társadalom szociális viszonyai, kultúr- és nőtörténeti háttere is kiderül. Egy szegény, ortodox zsidó család életén keresztül mutatja be azt az elképesztő csapást, mely a vidéki zsidóságot érte, és a hihetetlen erőt és elszántságot, mely a talpraállásukat jellemezte.
