Így hódítottak dédnagyanyáink – Halszálka és marcell-hullámok

Így hódítottak dédnagyanyáink – Halszálka és marcell-hullámok

Címlap / Stílus / Divat / Így hódítottak dédnagyanyáink – Halszálka és marcell-hullámok

Ha az ismert történelmünket vesszük alapul, akkor nyugodtan állíthatjuk, száz év nem nagy idő. Ám ha a divatot és az öltözködést vizsgáljuk, elképesztő változásokat tapasztalunk. Olyan különbségeket olvashatunk ki a mai és a száz évvel ezelőtti divatlapok fotóiból, amely első pillantásra egyértelművé teszi, hogy a mai világ és az 1910-es évek között egy óriási szakadék tátong, legalábbis ami a mindennapi szokásokat vagy a nemek közötti különbségek hangsúlyozását illeti. 

A száz évvel ezelőtti tízes évek hölgyei sosem léptek ki az utcára kalap nélkül. Testük szinte minden négyzetcentiméterét ruhával takarták, arcukon és kézfejükön kívül a nyak volt az egyetlen testrész, melyet közszemlére tettek a férfi társadalom nem kis örömére.

Az alsóneműk

A napot és az öltözködést természetesen minden nő a fehérneműk kiválasztásával kezdi. A fehérneműk anyaga és mérete miatt száz éve még a kevésbé tehetős nőknél is legalább egy gardrób csak az alsóneműk tárolására szolgált. Polcok, fiókok teltek meg a több szett alsószoknyával, térdnadrággal, méretes bugyogókkal, fűzőkkel. Száz évvel ezelőtt csak a senki más számára nem látható alsó ruházat felöltésével töltöttek annyi időt a nők, mint ma egy teljes öltözködéssel, a sminket is beleértve. 

Akik megtehették, segítőt is alkalmaztak a különböző fűzők felvételéhez és megfelelően szorosra húzásához. A fiatal hölgyek még ugyanúgy, mint az édesanyjuk és a nagymamájuk tette, fojtogató fűzővel szorították össze felsőtestüket. Ekkor már a cetfélék állkapcsában található szarulapokkal megerősített, fémkallantyúkba fűzött szalagokkal felszerelt „halcsontos fűzőt” hordták, amelyek erős igénybevételt is kibírtak.

A fűző viselése a belső szervekre sem volt jó hatással, főként, ami a tüdőt és az emésztőrendszert illeti, de ez a divat évszázadokon át tartotta magát.

Egyik célja az úgynevezett galamb forma elérése volt. A felső test, a mellkas előre dülledt, miközben a csípőt hátra tolta a fűző. A másik fontos szempont a lehető legvékonyabb derék elérése volt, amely a valóságosnál látszatra szélesebbé, ha úgy tetszik, vonzóbbá tette a csípőt és nagyobbá a melleket. A kor hölgyei kéjes fájdalomnak nevezték, ahogy a nem ritkán 30-40 kilogrammnyi terhelésnek megfelelően szorította össze felsőtestüket a ruhadarab. 

Körülbelül az évtized közepéig tartott a fűző divat. 1914 után, az első világ háború alatt a férfiak nagy része a frontvonalon harcolt, így a nők is rákényszerültek a fizikák munkák elvégzésére, s ezt már csak kényelmes ruházatban tehették meg. Az első, modern kori melltartót Mary Phelps Jacob szabadalmaztatta 1914-ben, s ez a komfortosabb, a női test valódi formájához igazított ruhadarab örökre kiszorította a fűzőt a divat világából. 

Négy rend ruha egy nap alatt

Reggel vették magukra a nők az úgynevezett nappali viseletet, melyet vásárláshoz, könnyed, délelőtti társalgásokhoz választottak ki a tízes években. Ez többnyire egy blúzból állt, amit mindig a szoknyába húztak, hidegebb napokon egy kabáttal kiegészítve.

A napközbeni ruhát mindig ebéd után váltották le a hölgyek, nyáron ez lehetett minél színesebb, fordosabb. Majd délután 5 óra körül a teához újabb öltözet illett, s este 8 után is újabb ruhacsere következett. Ez már a hálóruha volt, feltéve, ha nem házon kívül töltötte az estét a hölgy, mert akkor természetesen a meghívásnak megfelelő ruházatot kellett viselnie. 

Napközben rendszerint bőrcsizmát viseltek a nők. Este azonban, ha társasági eseményre voltak hivatalosak, akkor olyan magassarkú cipőbe bújtatták lábaikat, melyben kényelmesen tudtak táncolni, de akár a táncparkett mellett órákig álldogálni is. Ezek a heels típusú lábbelik ma is kaphatók, leginkább a menyasszonyi cipők tradicionális vonásaiban tűnnek fel. 

Szoknyák

Mint írtuk, a szoknya fő feladata a lábak eltakarása volt, de ebben nem merülhetett ki a funkciója. A hobble szoknyák jellemzően a múlt század második évtizedében jöttek divatba. Ezek a furcsa szerzemények nem engedték meg viselőjüknek a gyors tempót. Térd alatt olyan szűkre voltak varrva, esetenként még össze is kötötték egy szalaggal, hogy gyakorlatilag csak tyúklépésben lehetett közlekedni bennük.

A nevét arról az eszközről kapta, amit a lovakra tettek, hogy az állatok ne tudjanak gyorsan menni. A hobble jelentése magyarul: béklyó. Így már érthető, hogy amilyen gyorsan divatba jöttek, olyan hamar ki is koptak ezek az egyébként balesetveszélyes ruhadarabok a mindennapokból. 

Hajviseletek

A ruhák mellett a hajviselet is fontos volt a száz évvel ezelőtti nő számára, de ezen a területen igyekezett időt spórolni, ha már az öltözködéssel nem tudott. A 19. század végén kezdett terjedni, de a 10-es években élte fénykorát a Marcell-hullám, valamint a Pompadúr frizura. Az 1911-es években a 10 perces Pompadúr volt a legnépszerűbb hajviselet. Ez a frizura jól illett a gyakran elképesztően nagy, tömbszerű kalapokhoz. 

Az első világháború kezdetével viszont a nagy volumenű hajviselet átalakult egy szerényebb, kis, zsemleszerű konttyá, melyet a nők a tarkójukon viseltek. Az óriási kalapok is hirtelen leegyszerűsödtek, a háborús körülmények miatt ugyanis kevésbé tolerálták a kor emberei a hivalkodó stílust.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást