Az enyém bezzeg
Empatikus monológ nekem, a friss anyukának, akinek nincs teje és a babája sosem alszik, mert hasfájós: „Az én gyerekem az első naptól kezdve végigaludta az éjszakát, sokáig szoptattam, rengeteg tejem volt, de később sem volt válogatós, mindent megevett, egy évesen pedig már szobatiszta volt és egyedül járt!”
Előre
Veszélyeztetett terhes voltam, ezért otthon kellett lennem hónapokig, nyugalomban. Rendszeresen megkaptam, hogy milyen jó nekem, hogy „otthon henyélhetek”, senki nem gondolt bele, hogy a cukorbetegségem miatt nem jószántamból teszem és hogy eközben mennyire ideges vagyok, hogy semmi baj ne legyen a babával.
Többen mondták, hogy most pihenjek, mert utána úgysem fogok és ugyanezek az emberek nagy viccesen mondták a gyerek megszületése után, hogy „Látod, mondtuk, hogy pihenj, mert utána úgysem fogsz tudni, ha-ha!” Mintha létező dolog lenne az, hogy valaki „előre alszik.”
Többen mondták, hogy most pihenjek, mert utána úgysem fogok és ugyanezek az emberek nagy viccesen mondták a gyerek megszületése után, hogy „Látod, mondtuk, hogy pihenj, mert utána úgysem fogsz tudni, ha-ha!” Mintha létező dolog lenne az, hogy valaki „előre alszik.”
Olvass még a témában
Kontraproduktív kontradikció
Amíg pici volt, ezt hallgattam: „Ne vedd fel azonnal, ha sír, rá fog szokni!” „Ne fogd olyan sokat, sosem lesz önálló!„ „Ne dőlj be neki, csak manipulál!” (a 7 hónapos gyerek). Amikor nagyobb lett, akkor meg ezt mondták: „Hagyod, hogy sírjon, fel sem veszed?!”
A cikk folytatódik, lapozz!
