Emlékszem, apám és nagybátyámék sokszor összejöttek a haverjaikkal. Autót szereltek, söröztek, meccset néztek stb. Az öcsémhez már csak egy-egy haverja jött át néha számítógépezni, az unokaöcsémnek pedig már egyetlen haverját sem láttam soha, ő valahogy már online éli az életét. Én úgy látom, a fiatalabb generáció kapcsolata, barátságai már sokkal felszínesebbek, nem is csodálom, hogy magányosabbak.
Olvastam, hogy 30 évvel ezelőtt egy átlagos (amerikai) férfinak még kb. hat közeli barátja volt, ma már csak három! Illetve a férfiak 15 százaléka vallja, hogy egyetlen közeli barátja sincs, ötször annyian, mint 1990-ben. Nem a nők problémát kicsinyítem, csak azt mondom, hogy az utóbbi három évtizedben a magány jobban érinti a férfiakat, mint a nőket. És ez tényleg egy olyan súlyos jelenség, amivel foglalkozni kell, mert nekünk is vannak férjeink, fivéreink és fiúgyerekeink és őket is utol fogja érni.