Minden anya a legjobbat akarja a gyermekének, és ez így van rendjén. Az a kétségbeesett törekvés azonban, hogy tökéletes anyákká váljunk, bármilyen jó szándék vezérli is, sokszor egy nem egészséges reakcióból fakad.
Az a szülő, akit gyermekkorában bántalmaztak, hajlamossá válhat arra, hogy feketén és fehéren lássa a gyermeknevelést, emiatt a gyermekkorának ellentétét tekintheti az egyetlen helyes szülői magatartásnak, és túlságosan is korrigálja a szülei által elkövetett hibákat.
Mivel gyermekként azt érezte, hogy rossz lánya a saját anyjának, ő maga most jó anyaként vágyhat arra, hogy gyermekének olyan érzelmi és anyagi alapokat biztosítson, amelyekkel ő nem rendelkezett. Mindez teljesen rendben is van, tökéletes anyának lenni azonban lehetetlen. A sérült gyermek, aki ebben a szerepben próbál bizonyítani, kétségbeesetten reagálhat minden hibára, amit új szerepében elkövet, pánikba esik attól, ha nem sikerül a gyermeke valamely igényét kielégítenie. Olvass még a témában
Képes lehet a végletekig hajszolni magát, amitől természetesen csak még jobban kimerül, még több “hibát” követ el, ami még jobban megrémiszti és még kétségbeesettebben próbál a tökéletességre törekedni.
Mindezt úgy, hogy közben sokszor nincsenek is meg a megfelelő eszközei, hiszen az érzelmek egészséges kezelését vagy éppen a frusztráció feldolgozását neki sem tanították meg a szülei. Éppen ezért annak a szülőnek, aki megpróbálja kitörölni a gyermekkorát, alternatív és belsőbb utakat kellene keresnie – ebben az anyacsoportok, a segítő könyvek, de akár a mentálhigiénés szakemberek vagy a terápia is segíthetnek.
Elég jó anyának lenni
Tökéletes anya viszont a világ minden terápiájával és önismeretével sem lesz senkiből – a jó hír azonban az, hogy nem is kell jó anyának lennünk. A cél D. W. Winnicott pszichoanalitikus szerint az, hogy „elég jó anya” váljon belőlünk.
Az elég jó anya gyermeke születése után gyakorlatilag teljesen alkalmazkodik a csecsemője igényeihez, válaszkészen neveli és minden igényét kielégíti. Ez rendjén is van, hiszen egy újszülött még teljesen elhagyatott a világban. Ahogyan azonban az idő telik és a gyerek nő, vele együtt növekszenek a képességei is, és az anya ennek mindig megfelelően egyre kevésbé alkalmazkodik már a gyermekéhez, lassan újra felszínre kerülnek a saját igényei, szükségletei, sőt vágyai is. Hogy ezzel kudarcot okoz a gyereknek? Egészen biztosan. Egy egyébként szerető, támogató környezetben azonban, ahol a gyerek mindig csak a képességeinek megfelelő mértékű kudarccal találkozik, megtanulja kezelni azt.
Vagyis ezekben a szülő-gyerek kapcsolatokban az anya “hibái” a valósághoz való alkalmazkodásra készítik fel a gyereket, akinek a valódi életben is egészen biztosan lesznek majd kudarcai, találkozik elutasítással, vagy meg kell tanulnia megküzdeni valamiért.
Az “elég jó anya” biztos hátteret, de saját határai fokozatos meghúzásával egyre növekvő, egészséges elvárásokat is támaszt. És ezzel nemcsak a saját mentális állapotát kíméli, de a gyermekének is csak jót tehet.
Nyitókép: AleksandarNakic/istockphoto.com
