Suvick
Négy éven keresztül rettegtem minden második vasárnap, amikor a férjem szülei ebédre jöttek. Ilyenkor egész szombaton – reggeltől estig – a lakást suvickoltam, mert anyósom sasszeme mindent észrevett. Csekkolta, hogy poros-e a polc, hogy fel van-e porszívózva a szőnyeg, hogy nem foltos-e a pohár vagy elég illatosak-e a kéztörlők a fürdőben. Szerintem még a vécébe is beledugta a fejét, hogy megnézze, elég tiszta-e!
Apósom szokásos módon végifikázta az összes ételt amit főztem, én pedig görcsbe állt gyomorral feszengtem végig. Aztán eszembe jutott, hogy felnőtt ember vagyok és nem kell haptákban állnom olyanoknak, akinek úgysem leszek elég jó soha. Megmondtam a férjemnek, hogy én végeztem a megfelelési kényszerrel és a jövőben nem vagyok hajlandó bolondot csinálni magamból a „vizsgálóbiztos” szülei kedvéért. Talán kapnak esélyt, ha nem auditálni jönnek, hanem hogy jól érezzék magukat velünk, mert az otthonunk nem egy kiállítóterem.
