Magyar pénz formulák
Hazánk 1100 éves pénztörténetében a következő érmék voltak jelen: dénár, obulus, tallér, garas, fillér, krajcár, korona, pengő és forint.
Ami érdekesség, hogy míg Nyugat-Európában 10-20 évente lecserélték a bankjegysorozatokat, addig Magyarországon 1948 óta változatlan volt a sorozat, ami azt mutatja, hogy a Forint évtizedeken keresztül stabil volt, ám a régi technológia, a 90-es években kialakult infláció szükségessé tette a forgalomban lévő bankjegyek és érmék lecserélését. Ekkor került a vízjelmező majd a fémszál a bankjegyekre.Kép forrása: Árpád-házi pénzérmék WHERE id = numismatics.hu A pénznek is, ahogy az embernek is, volt és van evolúciója. Van, aki szükséges rossznak, eszköznek tartja, van, aki a bűvkörében él, és van olyan is, akinek kényszer.
A probléma ott kezdődik, hogy ki vagyunk szolgáltatva a pénznek, eszerint mérik nem csak a paradicsomot, hanem az emberi értékeket is. Egy olyan dologgal, mely mögött nem látjuk a fedezetet. Érdemes hát átgondolni, hogy mit és mikor vagyunk hajlandóak megtenni a pénzért.
