Másnak is lesz még olyan nagymamája, aki tésztát nyújt és mesél egyszerre?
Sokszor gondolok a nagymamáimra. Már egyikük sincs velem, és talán ezért is érzem egyre erősebben, mennyit jelentettek. Nem tartoztam azok közé a szerencsések közé, akik megmutathatták a dédunokájukat a nagymamájuknak – egyszerűen „kifutottam az időből”, hiszen én voltam a legkisebb a gyerekek között. Mégis, az emlékeim olyan frissek, mintha csak tegnap történtek volna.
Az egyik nagymamámnál a nyári szünetek javát töltöttem, a másik gyakorlatilag felnevelt. Ő volt az, akihez anyukám fordulhatott, mikor képtelen volt otthagyni az óvodában, annyira sírtam minden reggel. Hozzá mentem minden reggel, és ő türelmesen, szeretettel terelgetett, játszott velem, mondókázott, főzött – miközben én észre sem vettem, mennyi figyelmet kapok tőle.