A reggel, amikor először hallottam meg önmagamat
Másnap kimentem egyedül úszni kora reggel, mielőtt felébredt volna. A víz hideg volt, szinte fájt belelépni, aztán ahogy néhány méterrel beljebb úsztam, egyszerre megnyugodott a testem. Ott lebegtem a nyílt vízen, néztem a partot, a fehér köveket, és pontosan tudtam, hogy ha most visszaúszom, és összepakolok, onnantól nincs visszaút.
Nem a szigetbe szerettem bele aznap reggel, hanem abba, ahogy önmagam mellett éreztem magam először hosszú hónapok óta.
Nem volt másik férfi a háttérben
Nem volt harmadik fél, nem volt senki más, akivel megcsaltam volna, bármennyire is ezt feltételezték páran, amikor hazaértünk. A barátnőim között volt, aki egyenesen megkérdezte, kivel találkoztam a szigeten, mert szerintük ilyen hirtelen döntést csak új szerelem miatt hoz az ember. Pedig épp az ellenkezője történt: nem valaki máshoz akartam menni, hanem el akartam jönni onnan, ahol már régóta nem éreztem magam otthon.
A hazaút csendes volt. Ugyanabban a repülőgépben ültünk, ugyanaz a kabinszemélyzet hozta a kávét, de bennem már elindult valami, amit nem lehetett visszafordítani. Amikor hazaértünk, két hétig még próbáltam úgy tenni, mintha semmi nem változott volna, de esténként, miután lefeküdtünk, ott feküdtem a sötétben, és azon gondolkodtam, hány évig bírtam volna még ezt csinálni anélkül, hogy valaha is kimondom. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
