Az empátia, ami mindent visz
A Halak nem nagy gesztusokban segít, inkább úgy, hogy időben észreveszi, ha elfáradtál, ha valami túl sok lett. Ők azok, akik látják, ha kimerültél, ha már nem bírod egyedül, még akkor is, ha kifelé tartod magadat.
Náluk a segítség nem feltételes mód és nem olyasmi, ami viszonzást vár – egyfajta önzetlen, belső késztetés. Sokszor többet adnak, mint amennyit valójában bírnának, csak mert nem tudnak elmenni mások fájdalma mellett. Ez az önzetlenség persze könnyen átcsúszhat túladásba, de épp ez a határnélküliség teszi őket ennyire emberivé és szerethetővé.
