Amikor hosszú várakozás után végre elfújhatod a gyertyákat a 20. szülinapi tortádon (vagy inkább legyünk reálisak, az esti ünneplés közben kiüríted a pezsgős poharadat), úgy érzed, az élet milliónyi kalandot tartogat számodra, és végre lehetőséged lesz kihasználni őket. Bulik, baráti programok, nyaralás, és természetesen életed szerelmének meglelése, akivel aztán nagyon boldogok lesztek. De ahogy haladsz előre az utadon, rájössz, hogy ez közel sem olyan egyszerű, mint megenni egy habos süteményt…
Kezdetben mindenki ugyanúgy gondolkodik: „Ugyan, én előbb-utóbb úgyis találkozom Vele, biztosan nem fogom az interneten keresgélni, meg egyébként is, online nem lehet rendesen ismerkedni”. Mióta átléptem a tinédzserkor küszöbét, én is ezt az elvet vallottam – leszámítva azt a rövidke időszakot, amikor órákat töltöttem el a gép előtt cseteléssel. Persze sose találkoztam senkivel, 16 évesen kinek van erre bátorsága? A lényeg, hogy mindig úgy gondoltam, a netes ismerkedés azoknak van, akik élőben kevésbé tudnak feloldódni idegenek társaságában. Akiknek kell egy kis idő, hogy önmagukat tudják adni. És számomra pont ez a „rákészülés” vette el a szerelembeesés varázsát.
Az első próba
Az utóbbi időben azonban megváltoztak a dolgok; hirtelen itt ez a sok randi app, mindenki fent lóg a Facebookon, és már többet beszélgetünk a legközelibb barátainkkal is online, mint élőben. Úgyhogy elgondolkodtam: lehet, hogy a modern technológia fejlődésével együtt mi magunk is változunk? Ahogy kifejezzük magunkat, ahogy ismerkedünk – talán az internet nem is „szerelemromboló szörnyeteg”, hanem csak újabb kapukat nyit meg előttünk, hogy végül a megfelelő ház ajtaján kopogtassunk be.
Persze ezek a gondolatok nem a semmiből férkőztek be a fejembe. Hétfőn munka közben feltűnt, hogy az egyik munkatársam szinte megállás nélkül a telefonját nyomkodja, és időnként egy mosoly is átfut az arcán. Noha tudom, hogy nem illik mások magánéletében vájkálni, nem bírtam visszafogni magam, muszáj volt rákérdeznem, ugyan mi tudja ennyire lekötni a figyelmét lassan 4 órája.
– Pár napja letöltöttem egy ismerkedős appot, gondoltam adok neki egy esélyt. Az egyik barátnőm kezét nemrég kérte meg a pasija, akivel ezen keresztül találkozott, de egy másik ismerősöm is kipróbálta még ősszel, és már két hónapja van párja.
–Nahát, ez tényleg jól hangzik. És eddig mik a tapasztalataid? – kérdeztem Bettitől, és próbáltam elnyomni a feltörő kételyeimet.
– Egyelőre semmi extra. Ismerkedek néhány sráccal, és az egyikkel valószínűleg találkozom is a hétvégén.
Ezek után már nem akartam kíváncsiskodni, úgyhogy sok sikert kívántam a randijához, és visszatelepedtem az íróasztalom mögé. A dolog viszont csak nem hagyott nyugodni, hiszen rögtön eszembe jutott, hogy az én ismerőseim között is akadnak páran, akik a neten ismerték meg a szerelmüket. Szerda estére össze is gyűjtöttem magamnak 3 indokot, amiért érdemes lenne adnom egy esélyt a randi appoknak:
- Egy szimpla beszélgetésben még igazán nincs semmi rossz, az új ismerősök pedig mindig jól jönnek.
- Legalább nyugodtan hátradőlhetek majd azzal a tudattal, hogy én aztán tényleg mindent megpróbáltam a szerelem érdekében.
- Úgysem tudja meg senki.
Na nem mintha bármi szégyellnivaló lenne ebben, szimplán csak nem szerettem volna, hogy a környezetem azt gondolja: „Szegény, már annyira magányos, hogy mindenhol párt keres magának.” Ha pedig véletlenül belebotlok egy ismerősömbe, az azt jelenti, hogy ő is kipróbálta a dolgot, és biztosan nem fogja az orrom alá dörgölni.
A furától az állatbarátig
Persze már az első lépéseknél megakadtam, hiszen milyen fotót tegyek ki magamról? És mi legyen a bemutatkozó szövegben? Ha tényleg maximálisan őszinte akarnék lenni, valahogy így nézne ki a randi profilom:
Név: Dóri. Nem Dóra, Dody, a Dorci pedig végképp kizárva.
Magasság: El tudod képzelni, nagyjából milyen magasak a divatmodellek? Na, hát abból nyugodtan vonj le úgy 15 centit.
Hajszín: Barna. De inkább világos barna. Itt-ott pedig meglátszik annak az időszaknak is az emléke, amikor eluralkodott rajtam az őrület, és vörös tincseket festettem bele.
Jövőbeli terveim: Csak elütöm az időt, amíg egy varázserővel rendelkező szuperhős felbukkan az ajtómnál, hogy az időgépe segítségével végigutazzuk a legjobb helyeket és korszakokat.
Hobbim: Leginkább a kanapém.
Gif forrása: metro.co.uk
Inkább úgy döntöttem, egyelőre átugrom ezt a részt, és később visszatérek rá. Helyette elkezdtem végignézni a regisztrált srácokat, és két óra múlva meg kellett állapítanom, hogy nem is olyan borzalmas hely ez az online randivilág, mint eleinte gondoltam. Nem sokkal később már 4 levél is landolt a virtuális postaládámban.
1. „Szia! 🙂 A fotóid alapján szimpatikus vagy, lenne kedved ismerkedni?”
(Egy viszonylag átlagos beszélgetésindító szöveg.)
2. „sexy vagy, van kedved találkozni?„
(Na, a kettes számú pasi nem sokat köntörfalazott, és bármennyire is értékelem az őszinteséget, vele nem sok kedvem volt folytatni a beszélgetést.)
3. „Mi szél hozott egy ilyen csinos lányt erre?„
(Őszintén szólva? Fogalmam sincs!)
4. „Én is imádom a kutyámat, nekem egy Goldenem van. A tiédet hogy hívják?:)„
(A profilképemen ugyanis Hópihe mellett pózoltam, és bevallom, szimpatikus volt, hogy a négyesszámú versenyzőnek van kutyája. Elvégre aki az állatokat szereti…)
Az igazat megvallva egész jól szórakoztam az online randivilágban, különösen azután, hogy megírtam a barátnőmnek, Kittinek, épp mit csinálok, és ő is követte a példámat. Ezek után sorra másolta be nekem a vicces beszélgetéseit, neki ugyanis balszerencséjére kicsivel több jutott a kettes számú sráctípusból. A negyedik pasival viszont meglepően jól elbeszélgettem.
Dávidnak hívják, 27 éves, imád kirándulni, és csak azért regisztrált az oldalra, mert a haverjai már régóta mondogatták neki, hogy adjon egy esélyt a dolognak. Persze másfél óra beszélgetés miatt még nem képzeltem el, hogy találkozunk, egymásba szeretünk, és mi is egy pozitív példa leszünk az online ismerkedésre. Az azért megfordult a fejemben, hogy egy személyes beszélgetés jó ötlet lenne – még ha ezt nem is írtam le neki.
Oké, lehet, hogy a netes ismerkedés sosem lesz olyan romantikus, mint egy filmbeli „egymásra-nézünk-és-szerelem-első-látásra” sztori, de miért lenne ez akkora baj? A mobiltelefonok által amúgy is egész nap fent vagyunk a neten, miért ne használhatnánk ezt az időt ismerkedésre is? Szeretem azt hinni, hogy a sors úgyis összehozza azokat a lelkeket, akik egymásnak lettek teremtve, de ahogy körülöttünk minden, úgy talán a módszerek is változnak. És ugyan miért mulasztanánk el a Nagy Ő-t csak azért, mert ragaszkodunk a személyes találkozás varázsához? A szikra akkor is ott lesz, ha előtte beszéltetek már a neten; legrosszabb esetben pedig jó lesz tapasztalatszerzésnek – vagy egy nagyon vicces randi sztorinak!