Amikor ott vagy, ahol lenned kell…
Időnként azon kapom magam, hogy fogalmam sincs, jó helyen járok-e. Persze ez alatt nem azt értem, hogy vajon jó utcán fordultam le, hanem sokkal inkább azt, hogy az életben ott vagyok-e, ahol lennem kell. Jó döntéseket hoztam? Ezt a munkát kell csinálnom? Egyáltalán ebben a városban kell élnem? Ilyenkor általában szükségem van egy jelre, ami segít megbizonyosodnom abban, hogy minden épp úgy alakul körülöttem, ahogy annak lennie kell – és minden rossz dolog csak azért történik, hogy később valami sokkal jobb legyen belőle. Olykor pedig egy váratlan találkozás megerősíti bennem, hogy épp ott vagyok, ahol lennem kell.
Noha már évek óta Budapesten élek, és ez idő alatt rengeteg emberrel ismerkedtem meg, mégis nagyon ritka, hogy valakivel teljesen véletlenül összefussak az utcán/a moziban/egy kávézóban. Persze ez nem olyan meglepő egy ekkora városban; pont ezért ért meglepetésként, ami csütörtökön történt. Miután kiléptem a munkahelyemről, minden olyannak tűnt, mint egy szimpla hétköznap délutánon. Már kissé besötétedett, autók tömkelege várakozott a piros lámpáknál, és olyan hideg volt, hogy szinte futólépésben igyekeztem a buszmegállóhoz. Utazás közben viszont eszembe jutott, hogy a hűtőm majdnem olyan üres, mint a bankszámlám volt a karácsonyi nagybevásárlás után, úgyhogy beterveztem egy kisebb kerülőt az egyik nagyáruház felé.
Ahogy nézelődtem a polcokon, az egyik sor végén két nagyon is ismerős személyt vettem észre: a volt barátom, Ádám szüleit. Az igazat megvallva nagyon kedveltem őket, ez pedig csak még inkább megnehezítette a továbblépést, hiszen így a „pótszüleimnek” is búcsút kellett mondanom. Noha szívesen odamentem volna köszönni, nem akartam megkockáztatni, hogy az exem és a menyasszonya előkerüljön a szomszédos sorból, így hirtelen lendülettel megfordultam, és igyekeztem mindent a lehető leggyorsabb tempóban beledobálni a kosárba. Már épp beálltam a kasszához, hatalmas megkönnyebbüléssel vegyes csalódottsággal (ugyanis a „váratlan találkozás” alatt nem éppen ezt értettem), amikor a hátam mögött meghallottam az ismerős hangokat. Akkor már tudtam, a sors egyszerűen nem akarja megengedni, hogy elkerüljem a dolgot; emiatt pedig úgy döntöttem, sodródni fogok az árral, és megfordultam. Olvass még a témában
Így éld túl nőként, ha a párod jobban szereti a rendet, mint te
Te is azt hitted gyerekként, hogy örökbe fogadtak? – Ez a tudományos magyarázat a kívülállóság érzésére
Így teszi tönkre a kapcsolataidat, ha bizonytalan a kötődési mintád
Kívánod a szexet, mégis rosszul érzed magad utána? Így ismerd fel a PCD-t
Ádám szüleinek arcán először a meglepettség, majd a viszontlátás öröme jelent meg, és egy kis időre minden olyannak tűnt, mint másfél évvel ezelőtt. Megöleltek, megkérdezték, hogy vagyok, és ragaszkodtak hozzá, hogy legalább egy teát igyunk meg vásárlás után valahol. Ha Ádámék is ott lettek volna, biztosan előállok egy egyébként szörnyen átlátszó kifogással, de szerencsére nem így történt. Ráadásul annyira kedvesek voltak, hogy is mondhattam volna nemet erre a kérésre? Úgyhogy nem sokkal később már egy kávézóban ültünk, és arról beszélgettünk, milyen különleges nyaralással ünnepelték meg a házassági évfordulójukat. Aztán Andi néni rám nézett, és olyat mondott, ami az utolsó, aprócska repedést is megragasztotta az egykor darabokra tört szívemen.
– Bármennyire is imádjuk a fiunkat, abban mindketten egyetértünk, hogy nálad tökéletesebb lányt sosem fog találni magának. Te viszont jobb férfit érdemelsz; olyat, aki örökké megbecsül majd, nem csak addig, míg úgy kényelmes. Ádám nem volt erre képes, az ő baja. De ne aggódj, mi egy percig sem kételkedünk abban, hogy hamarosan sorban állnak az ajtód előtt az udvarlók – mosolygott kedvesen, nekem pedig majdnem könnybe lábadt a szemem.
Persze rengeteg biztató szót kaptam a szakítás után, kezdve azzal, hogy „hidd el, egy kicsit sem érdemel meg téged”, egészen a „fog ő még könyörögni az ajtód előtt, hogy bocsáss meg” szövegekig. Mindegyik sokat jelentett, de azt hiszem, néha nem is az számít, mit mondanak, sem pedig az, mikor, hanem az, hogy ki. A tudat, hogy Ádám szülei ilyen jó véleménnyel vannak rólam, extra löketet adott minden szempontból. És bármennyire nem akartam beszélni velük, örülök, hogy végül mégsem hagyta a sors elszalasztani ezt a lehetőséget.
Ez pedig csak ismét azt bizonyította, hogy az élet kiszámíthatatlan. Amikor arra gondoltam, milyen klassz lenne egy váratlan találkozás, azt hittem, majd összefutok egy baráttal, barátnővel, esetleg egy régi munkatárssal az utcán – az aztán meg sem fordult a fejemben, hogy egykori „pótszüleimbe” botlok majd. De talán pont ettől olyan izgalmasak az ilyen találkozások. Sosem az történik, amit eltervezünk; az élet mindig belevisz egy kis csavart, hogy ne unatkozzunk. Úgyhogy az ajtón belépve odasétáltam a hűtőhöz, és áthúztam a hármas pontot, azzal a kíváncsi gondolattal a fejemben, vajon az elkövetkező hetekben milyen meglepetéseket tartogat még nekem a sors. Mert abban biztos vagyok, hogy rengeteg dolog vár még rám az idei évben!
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
