Persze ez a mondat senkinek sem ismeretlen. Most komolyan, létezik olyan nő a világon, akinek ez még ne hagyta volna el a száját egy rémes randi, egy szakítás, vagy egy vita után? Ez persze általában annyira komoly, mint amikor összefutsz egy idegesítő volt osztálytárssal, és megjegyzed, hogy „feltétlenül össze kell futnunk valamikor egy kávéra„. (Mondjuk úgy 1000 év múlva ráérsz…?) De az a helyzet, hogy én mosttényleg úgy érzem, egyáltalán nem érdekel már a „pasi vadászat„.
Helyette inkább otthon maradtam a hétvégén, és olyan izgalmas programokkal kötöttem le a figyelmem, mint a fürdőszoba takarítás és a ruhatáram ellenőrzése. A tervem az volt, hogy megszabadulok az összes felesleges göncömtől, de természetesen semmit se dobtam ki, mert hát ki tudja, mikor lesz ismét szükségem arra a csőtopra, amit még a fősuli elején vettem meg? A nagy gardróbfrissítésből aztán a telefonom csörgése zökkentett ki: anyukám volt az, aki rövidesen segített rávilágítani, mennyire elszállt a motivációm az ismerkedés terén.
– Na és mik a tervek a hétvégére?
– Lehet, hogy lemegyek majd a boltba, de nagyjából ennyi. Olvass még a témában
„Miért mindent rajtam vezetsz le?” 5 toxikus párkapcsolati tulajdonság
Elkeserítő eredmény: ez teszi tönkre valójában a házasságokat
„Elmeséltem, hogy molesztáltak, ő nevetve pletykálta el” – A legdurvább dolog, amit a barátnőd tett veled
5 tanács, amivel könnyebb elviselni a párod szüleit, ha nem vagytok egy hullámhosszon
– Semmi randi? Nincs a láthatáron valami kedves srác?
– De még a horizonton túl sem, anyu. Meg igazából, ha belegondolok, nincs is kedvem randizni mostanában. Lehet, hogy szünetet tartok – közöltem magabiztosan, amire annyi volt a reakciója, hogy „és eddig akkor mit csináltál?”.
Mókásak ezek a szülők, nem igaz?
Váratlan felkérések
Viszont, ahogy letettem a telefont, tényleg átgondoltam a dolgot. Az utóbbi időben nem is ismertem meg senkit, aki miatt izgatottan néztem volna a mobilom kijelzőjét – de még csak a villamoson sem vettem észre egyetlen pasit sem, akire rámosolyoghattam volna. Bár ez talán csak amiatt van így, mert amikor a legutóbb rám mosolygott egy srác a buszon, később kiderült, hogy a fél arcom fogkrémes maradt reggelről… Én meg egy teljes megállón keresztül hittem azt, hogy mindjárt elkéri a számom, és megiszunk együtt egy kávét…
Az elmúlt néhány hónap negatív tapasztalatai pedig, azt hiszem, egy időre elvették a kedvem. Például ott volt az a srác, aki az első randinkon egyszerűen csak az exét akarta féltékennyé tenni. Na, ő egy igazi gyöngyszem volt. De a volt barátom felbukkanása sem könnyítette meg a helyzetemet; így hát talán érthető, ha a szívemnek egy kis pasi-mentes regenerálódási időre van szüksége. És miután megbizonyosodtam róla, hogy nem csupán szükségem van rá, de egyenesen akarom is (ami, valljuk be, ritkán történik meg egyszerre), az univerzum különös játékot kezdett űzni velem.
Vajon létezik valamiféle láthatatlan mágnes, ami azon nyomban vonzani kezdi hozzád a pasikat, ha letettél az ismerkedésről? A hetem ugyanis meglehetősen érdekesen alakult, épp emiatt. Egyik nap például ebédidőben leugrottam a postára, hogy befizessem azokat a fránya csekkeket, amikor egy ismeretlen férfi megszólított várakozás közben, és szerette volna megtudni a nevem, hogy bejelölhessen a Facebookon. Úgy tűnik, a telefonszám elkérés már túlságosan ódivatúnak számít… Szerencsére pont az én sorszámom villant fel a kijelzőn, így egy mosoly és egy „bocsi” kíséretében odébb is álltam.
Aztán hazafelé a buszon végig mosolygott rám egy srác – és most esküszöm, hogy nem azért, mert fogkrémes maradt az arcom! Tudom, mert az ablaküvegben ellenőriztem, nem is egyszer. De valahogy egyik srác sem érdekelt, sőt, úgy gondoltam, jelenleg az egész világ nem érdekel randizás szempontjából. A különös jelenség viszont nem ért véget itt .
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
